A Gatyo, a Pimasz meg a többiek

Aki hisz abban, hogy minden, ami Úton van, végül célba ér, jól tudja, nincsenek elveszett, eltévedt dolgok. Lehet ezt karmának, gondviselésnek, de egyszerűen csak sorsnak is nevezni – a lényeg ugyanaz marad. Ez a helyzet a kultúrával is; az életképes fennmarad, a többit elnyeli az Idő. A népzenére szűkítve a kört: csakis annak a népnek, etnikumnak a zenei hagyatéka marad fenn, amelyben él az igény ez iránt. Mi, felvidéki magyarok ilyen szempontból szerencsések vagyunk; hiszen elmondhatjuk, hogy a Bartók Béla, Kodály Zoltán, Ág Tibor és számos lelkes gyűjtő által újra felfedezett és lejegyzett „nótakincs” ma is él. Annak ellenére is, hogy a régi zenészdinasztiák leszármazottai közül időközben sokan „átnyergeltek” a lényegesen jövedelmezőbb és hallgatottabb bóvlira, és a zenei nyelv öröklődésének folyamatossága megszakadt. Valaki mindig akad, aki tovább élteti a hagyományt, és örvendetes tény, hogy a jól képzett, fiatal muzsikusok közül is egyre többen fordulnak a népzenéhez, térnek vissza a gyökerekhez.

A három fényes korong története

Mint Grendel Ágotától, az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes igazgatójától megtudtam, a fent leírt gondolatmenetet követhették azok a zenészek, énekesek és szervezők, akik a közelmúltban három CD-t tettek le az asztalra – a Figur banda által előadott Magyar népzene Szlovákiából, a Potta Géza és zenekara által közreadott Születtem mint prímás című anyagot, illetve a Magyar tánciskolát.

„A Figur banda az Ifjú Szivek együttese volt – mondja Grendel Ágota –, és Hégli Dusán művészeti vezető állt elő az ötlettel, hogy össze kellene állítani egy olyan felvidéki népi tánczenei anyagot, amely elérhető lesz minden néptáncegyüttes számára. Azt hittem, nagyobb lesz iránta az érdeklődés, hiszen a Figur banda kiváló zenekar volt, ám nem így történt. Pedig a táncoktatók gyakran azért nem állítottak össze felvidéki koreográfiát, mert nem jutottak hozzá a megfelelő hanganyaghoz.

Más igényt elégít ki Potta Géza és bandája lemeze; egyfajta tisztelgés ez a cigányprímások előtt, akik az ország egyes részeiben még húsz-harminc évvel ezelőtt is húzták a talpalávalót, kiszolgálva a közízlést. Nem tiszta népzene ez, de mégis eredeti.

A harmadik, Magyar tánciskola címet viselő korong pedig az ugyanezen cím alatt futó, május 16-án századszor előadott műsorunk zenei anyagát tartalmazza. Ez a lemez nem kimondottan azokhoz szól, akik népzenét akarnak hallgatni; kiadásával azt a célt követtük, hogy hangzóanyagot adjunk a felvidéki népi együttesek kezébe.”

Születtem mint prímás

A Figur banda a komáromi RÉV stúdióban 2002-ben rögzítette az említett korong anyagát. Szinte az egész Felvidéket felölelő hanganyagról van szó, hiszen bodrogközi, abaúj-zempléni és gömöri népdalok csakúgy hallhatók rajta, mint mátyusföldiek vagy csallóköziek. A lemezen a banda tagjain, tehát Takács Ádámon, Hanusz Zoltánon, Cseh Sándoron és Lelkes Tiboron kívül olyan fiatal muzsikusok szerepelnek, akiknek életét – ismét csak Árendás Pétert híva segítségül – alapvetően meghatározta a magyar népzene iránti szeretet. Például Agócs Attila és Agócs Gergely, Németh Dénes és mások. A lemezre meghívást kaptak a sajátosan éneklő magyarbődi asszonyok is.

„Születtem mint cigányprímás” – vallja a sorrendben második korongon megszólaló Potta Géza, alias Gatyo. Az 1933-ban Abaújszinán született muzsikus sajátos zenei világot tár elénk: egy olyat, amely még elevenen él az emlékezetünkben, hiszen a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben még valódi cigánybanda húzta a talpalávalót a vidéki lagzikban. A Mester címet méltán kiérdemlő prímás ötéves kora óta muzsikál, tudását olyan cigányprímásoktól szerezte, akiknek nevét a zenetörténet is feljegyezte.

Hegedűjátéka virtuóz, és divatossá vált megfogalmazással élve valódi „showman”, hiszen a hivatásos cigányzenészek megélhetése attól függött, milyen hangulatot tudtak teremteni, miképp tudták kiszolgálni a közönséget. A hanganyag sajátosságát az előadás stílusa adja: Potta Géza, valamint Ádám „Csinga” Béla, Dzsuga „Pimasz” Géza, Jano „August” Ferenc, Badó „Balogás” János és Badó Elemér nagybőgős a népzenének és műdalnak egy érdekes keverékét játsszák – cigánystílusban. „Zenei többnyelvűségnek” szokás nevezni az ilyesmit, ám Pottáék esetében a magyar-szlovák nyelvhatár közelsége további elemekkel gazdagítja a repertoárt. Könnyedén „libben át” a Mester és bandája a régi, valódi népdalból a magyarnóták világába, és a magyar, cigány és szlovák zenei motívumok ötvözése sem kelt visszatetszést. Tökéletesen illeszkednek egymáshoz, aminek a titka az „értő” előadásmódban rejlik.

„Európában nincs még egy nemzet, amelynek fiai a kisebb-nagyobb nyelvjárási különbségek ellenére Soprontól Csíkszeredáig, vagy Fülektől Szabadkáig meg ne értenék egymás beszédét” – áll az Ifjú Szivek által kiadott harmadik korong borítóján. A határon innen és túl is nagyon jó fogadtatásra talált Magyar tánciskola több mint száz előadást ért meg; a siker titka a rendhagyó koreográfiában, valamint abban rejlik, hogy a közönség aktív részese az előadásnak, a „lábuk alá adják a táncot”. A dunai, tiszai és erdélyi táncdialektusokat tartalmazó korong kiváló segédanyag az iskolai néptánc oktatáshoz.

Az Ifjú Szivek kapcsán ide kívánkozik, hogy októberben mutatják be új műsorukat Felföldi levelek címmel. Ismét rendhagyó előadásra számíthat a nagyérdemű, hiszen a magyar, cigány, zsidó és szlovák táncelemekből összeálló koreográfia mellett Bartók vagy Petőfi leveleiből is elhangzanak idézetek.