A galéria bejárása

Pozsony. Alexandra Kusá, a Szlovák Nemzeti Galéria főigazgatója tegnap első alkalommal vezette végig az újságírókat az intézmény lezárt, átépítés alatt álló épületkomplexumán, bemutatva a felújítási munkák jelen állapotát.

Pozsony. Alexandra Kusá, a Szlovák Nemzeti Galéria főigazgatója tegnap első alkalommal vezette végig az újságírókat az intézmény lezárt, átépítés alatt álló épületkomplexumán, bemutatva a felújítási munkák jelen állapotát. A főigazgató egyben vázolta a terveket, azt, miként képzelik el a felújított galéria életét, működését.

2001-ben Katarína Bajcurová, az akkori igazgató a Dunára néző, hozzáépített szárny balesetveszélyes állapota miatt bezárta a galéria központi épületét. Az intézmény részben az Esterházy-palotába költözött át. Helyszűke miatt azonban teljes részlegeket – köztük a régi művészetet bemutató állandó kiállítást – kénytelenek voltak átmeneti időre bezárni. Közel 15 év után, 2016 januárjában megkezdődött az épület felújítása. Idén, január elején a főigazgató a rekonstrukciós munkák előrehaladásával kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy akkora komplett elvégezték a bontási munkákat (eltávolították az elavult építészeti és burkolati elemeket), és ez év elején elkezdték az újraépítést, az épületegyüttes tényleges átalakítását.

Kiállító- és közösségi tér

A tegnapi, első bejáráson az építészeti munkák jelenlegi folyamata alapján érzékelhető volt az a jövőbeni elképzelés, hogy a galéria rekonstrukciója nem csak az omladozó épület felújítását jelenti. Az egyes épületszárnyak (a Vízi kaszárnya, az adminisztrációs részleg, a gyűjteményraktár) felújításával, valamint új szárnyak felhúzásával, továbbá a belső udvar teljes átépítésével egy teljesen újszerű galériakomplexumot alakítanak ki, modern kiállítóhelyiségekkel és többfunkciós közösségi terekkel. A jelenlegi vezetés ugyanis szeretné elérni, hogy a galéria ne csak a vizuális művészetek prezentálását szolgáló intézmény legyen, hanem hogy a város sokrétű időtöltést nyújtó, lüktető kulturális-művelődési központjává váljon.

Alexandra Kusá elmondta, a belső udvaron a rekonstrukció megkezdését megelőzően ún. nyári pavilon működött művelődési, szórakozási lehetőséggel, és nagyon népszerű volt. Továbbra is működni fog – közösségi térként – korszerűbb környezetben és nívósabb lehetőségekkel. Könyvtárat, olvasóteremet terveznek ide, és innen lesz elérhető a galéria tágas, földszinti előcsarnoka is, ahol különféle kulturális szolgáltatások várják majd a látogatókat. Ebben a modern, esztétikus építészeti megoldásokkal kialakított előtérben műtárgyak bemutatását nem tervezik, mindössze néhány masszívabb szobrot állítanak majd fel ebben a környezetben.

Megközelítés több oldalról

A felújítási tervek szerint az építés és átépítés alatt álló öt épületrészből álló komplexum átjárható lesz, vagyis a részlegek nem külön bejáratokon, hanem az épületen belüli folyosórendszeren keresztül lesz elérhető. A galériát még inkább a város szerves részévé kívánják tenni úgy is, hogy több oldalról – a Hviezdoslav térről, a Štúr térről és a környező kis utcákból is – megközelíthető lesz. Természetesen bővülnek a kiállítási lehetőségek. A tervezett állandó kiállításokkal kapcsolatban a főigazgató annyit elárult, hogy nem a régi, például nem a németalföldi művészetet kívánják hosszú távon prezentálni (szerinte elsősorban nem erre kíváncsiak nálunk a turisták), hanem a hazai sajátosságokat igyekeznek majd kiemelni, egyebek között a szocialista realizmust. A műtárgy-prezentáció mellett az oktatási programokra is hangsúlyt fektetnek, és más művészeti ágakat is elérhetővé szeretnének tenni, köztük a mozgóképkultúrát, ezért korszerű moziterme is lesz a galériának.

Átalakított homlokzat

A Vladimír Dedeček tervei alapján a múlt század hetvenes éveiben megépített, Duna-partra néző szárny – vagyis az áthidaló tartószerkezet – sokat vitatott homlokzata is új arculatot kap. A tömör burkolatot más színnel festik le. A lépcsőzetes homlokzatelem fémborítását pedig a beugró részekben üvegfallal cserélik fel. Az üveg mögött – a kiállítótértől leválasztva – kilátót alakítanak ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?