A fülekieké a Jókai Napok fődíja

Jókai Napok
Komárom |

A Lüszisztraté átiratáért a füleki Apropó Kisszínpad vihette haza az 55. Jókai Napok fődíját az amatőr színjátszók tegnap véget ért fesztiváljáról.

 

A zsűri három nívódíjat is kiosztott: a diákcsoportok mezőnyéből az Apropó mellett az ipolysági SzondySokk Diákszínpad, valamint a komáromi GIMISZ Diákszínpad tűnt ki, míg a felnőttek versenyében a Nánai Színjátszó Csoport intelligens humorú előadását ítélték a legsikerültebbnek. Öt nap alatt 11 produkciót láthattunk a Jókai Napok versenyprogramjában, közülük nyolcat diákszínjátszóktól, hármat pedig felnőtt társulatok előadásában.

Bajkai Csengel Mónika, a rendezvény szervezője elmondta, a Jókai Napokon több mint 200 résztvevőt láttak vendégül Komáromban. Külön öröm, hogy többségük a fesztivál teljes ideje alatt maradni tudott, így a beszélgetések során számos olyan téma szóba került, amely előbbre viheti a hazai színjátszó mozgalmat. Egyebek mellett felmerült, hogy a csoportvezetők, rendezők két fesztivál között milyen formában tudnának kapcsolatban maradni egymással a kölcsönös szakmai segítség reményében, milyen formában lehetne képzéseket tartani a számukra speciális témákban – például a dramaturgiai munkára vagy a koreográfiára összpontosítva –, továbbá mivel lehetne tovább erősíteni a Jókai Napok szakmai és szórakoztató jellegét.

Részleges újítás már az idei fesztiválon akadt: a Hizsnyan Géza színházi szakember vezette zsűriben Németh Ervin és Perényi Balázs drámapedagógus mellett Michač Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervező, valamint Culka Ottó színművész kapott helyet, ők a látottakat saját szűkebb szakmai területük nézőpontjából elemezték és értékelték. Nem voltak kimagasló csúcsok, inkább szép magas fennsíkként jellemezhetjük az 55. Jókai Napok színvonalát – hangzott el az összegzés a tegnapi díjkiosztón.

 

Érdekes

Az 55. Jókai Napok díjazottjai

Fődíj

Apropó Kisszínpad, Fülek – a Lüszisztraté című előadásért (rendező: Szvorák Zsuzsa)

Nívódíj – felnőtt színjátszók

Nánai Színjátszó Csoport –

A látnok című előadásért (rendező: Lengyelfalusy Juhász Mária)

Nívódíj – diákszínjátszók

GIMISZ Diákszínpad, Komárom – az Ecce Homo című színpadi játékért (rendező: Bajkai Csengel Mónika);

SzondySokk Diákszínpad, Ipolyság – a Bizalom című színpadi játékért (rendező: Köteles Judit és N. Tóth Anikó)

A legjobb férfialakítás díja

Nagy Ákos – Orgon alakításáért a komáromi Vidám Iparisták Színjátszó Társulata Tartuffe című előadásában

Ferenczy Anna-díj

Homolya Krisztina – Eszter alakításáért a kassai KGSzT Diákszínpad Volt egyszer egy popfesztivál című előadásában

Rendezői-csoportvezetői díj

Kiss Péntek József – VISZTA

A legjobb színpadi mozgás díja

GIMISz Diákszínpad, Komárom

A legjobb színpadi látvány díja

Apropó Kisszínpad, Fülek

Gergely József-díj a zeneszerzői és előadói teljesítményért

Csóka Dávid – GIMISz Diákszínpad

Különdíj a zenei közreműködésért

Varga Szabolcs – Sycorax Diákszínpad, Királyhelmec

Különdíj a kiemelkedő epizódalakításért

Bukovszky Orsolya – GIMISz Diákszínpad, Komárom

Horňák Lili – KGSzT és Pinceszínpad, Kassa

Kuzma Dávid – SzondySokk, Ipolyság

 

Fődíj az antifallikus összeesküvésért

Nem voltak kimagasló csúcsok, inkább szép magas fennsíkként jellemezhetjük az 55. Jókai Napokon látott produkciók színvonalát – osztotta meg Hizsnyan Géza színházi szakember tegnapi zárszavában a zsűri összképét az amatőr színjátszók idei fesztiváljáról. Ennek ellenére nem tartották vissza a fődíjat, ahogy az a legutóbb két éve történt: a füleki Apropó Diákszínpad Lüszisztratéjának ítélték oda az elismerést.

A fülekiek Szvorák Zsuzsa vezetésével idén is hozták a hagyományos apropós erényeket: az Arisztophanész után szabadon értelmezett „pánhellén antifallikus összeesküvés” – vagyis az athéni és spártai nők szexmegvonásos béketerápiája – szellemes, aktualitásokra kikacsintó átirattal, példás csapatmunkával, lendületes játékkal, jól kijátszható, ugyanakkor metaforikus jelentéstartalmakat is hordozó kellékekkel aratott megérdemelt sikert, és az sem véletlen, hogy a legjobb színpadi látvány különdíját is az Apropó kapta.

A Jókai Napok versenyműsorában idén 11 produkciót láthattunk, közöttük nyolc diákelőadást. A Hizsnyan Géza vezette zsűri – amelyben Németh Ervin drámatanár, Perényi Balázs drámapedagógus, rendező, Michač Gábor díszlet-, jelmez- és bábtervező, valamint Culka Ottó színművész foglalt helyet – a középiskolások kategóriájában két nívódíjat is kiosztott. A komáromi GIMISZ Diákszínpad Ecce homo című előadása elsősorban a precíz csoportmunkának, valamint egy különleges, a fizikai összetevőket (a testet, a mozgást, a hangot, a fényt) felerősítő színpadi formanyelvvel kísérletező játéknak köszönhetően tűnt ki a mezőnyből. A fesztiválon először bemutatkozó ipolysági SzondySokk Diákszínpad személyes hangú, kedvesen humoros, hihetően a szereplők saját tapasztalataiból és élményeiből építkező etűdjátékával, a Bizalommal vált a Jókai Napok új és üde színfoltjává.

A legígéretesebb fiatal szereplőnek járó Ferenczy Anna-díjat Homolya Krisztina vehette át – ő Esztert alakította a kassai KGSzT Diákszínpad Volt egyszer egy popfesztivál című előadásában, amelyet ugyan kritikusan értékeltek a bírálók, de azt nem vitatták, hogy Eszter figuráját izgalmasan kerekítette ki a produkció és a szereplő. A diákszínjátszókhoz vándorolt a legjobb férfialakítás díja is: Nagy Ákosnak ítélték oda, aki meglepően érett alakítást nyújtott Orgonként a komáromi Vidám Iparisták Színjátszó Társulata Tartuffe-jében. A legjobb női alakítás díját idén nem osztotta ki a zsűri. (Szubjektív benyomásunk szerint a losonci Kármán József Színház előadásában egy-két egészen imponáló teljesítményt is láthattunk – kár, hogy nem lehet elvonatkoztatni a Bingó című zenés komédia egészétől. Amellyel egyébként nem a trágár nyelv volt a zsűritagok problémája, hanem – egyebek mellett – az a mód, ahogy a káromkodásokat olcsó humorforrásként használta.)

A felnőtt színjátszó csoportok hármas mezőnyében a Komáromba tizenegynéhány év után ismét beköszönő Nánai Színjátszó Csoport emelkedett ki a poénokkal szembe menő, abszurdba hajló humorával – a Svěrák–Smoljak szerzőpáros A látnok című színművének színpadra állításáért Lengyelfalusy Juhász Mária csapata vitte el a kategória nívódíját.

„Egészen különleges, ritka színházi élményt kaptam a Nánai Színjátszó Csoporttól, remek színészeik vannak. És ugyan nem a versenyprogramban szerepelt, de hasonló hatással volt rám az örsújfalui ÉS?! Színház bemutatója is. Ilyen halálpontos karakterformálást, alázatos, okos, intelligens színészi játékot kőszínházban is ritkán lát az ember – mondta kérdésünkre Culka Ottó, a Komáromi Jókai Színház színművésze, aki először zsűrizett a Jókai Napokon. – A diákelőadásokon pedig többször is meghatódtam. Nem azért, mert érzelgős vagyok, vagy azt éreztem volna, hogy az érzelmeimre játszanak, hanem az őszinte öröm, a tiszta, szeretetteljes játék miatt, ami teljesen magával ragadott.”

Perényi Balázs, akit a diákelőadások mérlegének megvonására kértünk, úgy véli, nagyon megnyugtató, hogy erős műhelyek vannak, és vannak jó csapatvezetők. „És nem egy-kettő, hanem annál több. Az is jó érzéssel töltött el, hogy minden előadásban éreztem a pedagógusi odafigyelést, tehát hogy nem egyfajta művészi önmegvalósítás volt a cél, hanem a gyerekeket hozták helyzetbe, s ezáltal ők tudtak megfogalmazni valamit a világról. Ezen a téren, úgy érzem, eléggé rendben van a felvidéki színjátszás.” Arra a felvetésünkre, hogy ha valami hiányzott az idei Jókai Napokról, akkor az a kísérletezés bátorsága volt – mintha senki sem kívánt volna kimozdulni a saját komfortzónájából –, a rendező, drámapedagógus azt válaszolta: pedig fontos lenne elterjeszteni, hogy érdemes kockáztatni. „Ahhoz hogy valami ne váljon kopogóssá, ne száradjon ki, ne veszítsen az élességéből, időről időre meg kell újítani. Vállalni kell a kísérletezést, és vállalni kell az esetleges kudarcot is. Ez még a diákcsoportokkal is kivitelezhető: ha egyik évben csinálnak egy sikeres produkciót, a következő évben a belakott forma helyett bátran lehet bizonytalanabb útra vezetni őket. Persze úgy, hogy ezt ők is tudják.”

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?