A fiatalok egy nyelvet beszélnek

„Valamennyi dalunk abból az érzésből táplálkozik, hogy milyen második generációs ázsiainak lenni Londonban” Dušan Knap felvételeTalán nem túlzok, ha azt mondom, ti vagytok a Londonban élő második generációs ázsiai fiatalság szellemi vezetői, azzal együtt, hogy sehogy sem fértek bele abba a képbe, amely bennünk az indiai emberekről él. Amíg nem hallottam a zenéteket, azt hittem, az indiaiak csendes, visszahúzódó emberek. Ti ehhez képest elég harciasan politizáltok...

Pandit G.: Örülök, hogy sikerült valamelyest lerombolnunk a sztereotípiákat. Persze nem vehető egy kalap alá az egész közösség, több ázsiai nemzet képviselői élnek ma Nagy-Britanniában, ezek kulturálisan is külön csoportokat alkotnak. Csakúgy, mint az európai kisebbségek. Ezért nem tanácsos az „ázsiai” jelzőt használni, még akkor sem, ha a többségi nemzetnek ez kényelmesebb. Mostanában azonban új sztereotípiák kezdenek kialakulni. Ha muzulmán vagy, máris fundamentalistának, potenciális terroristának titulálnak, és begyömöszölnek egy skatulyába. A feketék fokozott rasszizmussal találják szembe magukat, ezt úgy látszik, nem lehet megszüntetni. Aztán ott vannak a menekültek, a koszovóiak, a kurdok, az afgánok, akiknek még csak most keresik a megfelelő „fiókot”.

Szerintetek rosszabbodott a helyzet a háborús időszak óta?

Pandit G.:Inkább valamiféle intézményesedést látok. A menekültügyi hivatalok mindenütt szigorítottak az ügymeneten, az antiterrorista intézkedések miatt sok ártatlan embert molesztálnak, a rendőrség lépten-nyomon igazoltatja őket a sötétebb bőrszínük miatt, a munkáltatók pedig nem vesznek fel menekülteket. Ez nem csak Nagy-Britanniára jellemző, Brüsszelben is szigorú rendeleteket hoztak. Az ázsiaiakkal Európa-szerte éreztetik, hogy másodrendű állampolgárok, akár gazdasági, akár politikai okokból vándoroltak ide. Nos, ez ellen kívánunk tiltakozni a zenénkkel.

Dr.Das: A sajtó is besegít az új sztereotípiák kialakításába. Az emberek egyszerűbben kategorizálhatóak, ha címkét ragasztunk rájuk.

Mi a helyzet a zenei sztereotípiákkal? Ezek alakításába is besegít a sajtó?

Dr.Das: Természetesen. A szaklapok mindenkit előre gyártott stílusskatulyába igyekeznek begyömöszölni, hogy könnyebben viszonyíthassák a zenéjüket a már meglévő dolgokhoz. Ha azt mondom: ázsiai zene vagy afrikai zene, az ugyanúgy nem jelent semmit, mintha azt mondanám: európai zene. Az európai embernek mégis beugranak a sajtó által beléje sulykolt zenei sztereotípiák. A turisták által kedvelt országokban erre még rá is játszanak, eredeti népzeneként árulnak műanyag bóvlizenét a külföldieknek, igazodva az európai fejekben róluk élő sztereotípiákhoz.

Pandit G.: Ha valaki az Asian szó miatt veszi meg a lemezünket, igencsak meglepődik. Agresszív, hangos, elektronikus alapú zenét hall, amit csak itt-ott tarkítanak népzenei hangminták.

Mexikótól Japánig sok helyen felléptetek már, Indiát azonban kihagytátok. Féltek az ottani reakciótól?

Pandit G.: Nem, mi semmitől sem félünk! Egyrészt arról van szó, hogy Indiában még nem érett meg a helyzet egy Asian Dub Foundation-turnéra. Másrészt valamennyi dalunk abból az érzésből táplálkozik, hogy milyen második generációs ázsiainak lenni Londonban. Nem valószínű, hogy ezt megértené az ottani közönség, ráadásul a dalaink angol szövegűek. Sajnos gyermekkoromban lusta voltam megtanulni apámtól őseink nyelvét...

Dr.Das: Velem is ugyanez a helyzet. Persze zeneileg sokat merítünk az indiai dallamvilágból, hiszen kiskorunkban állandóan ezt hallottuk otthon. Mindenféle lemez volt a szüleink gyűjteményében, a klasszikusoktól a népzenén át a filmdalokig. Ott voltak persze a musicalek és Frank Sinatra is, úgyhogy sokféle hatás ért minket. Aztán bennünket is elért a punkhullám, később pedig az underground tánczene. Ezekben a stílusokban találtuk meg a lázadás, a véleménynyilvánítás formáit. A fiatalok szerencsére az egész világon egy nyelvet beszélnek. Az az érdekes helyzet állt elő, hogy angliai koncertjeinken egy ideje többségben vannak a fehér srácok.

Az ázsiai srácok sorsát viszont olyannyira szíveteken viselitek, hogy ADFED néven művészeti iskolát alapítottatok számukra Londonban.

Pandit G.: Igen, sőt egy ideig mi magunk tanítottuk őket zenélni különböző hangszereken, programozni és szövegeket írni. Aztán már tanárokat alkalmaztunk, jelenleg pedig csak a fenntartást finanszírozzuk, illetve igyekszünk oda irányítani a támogatásokat a világ minden tájáról.

Dr.Das: Tulajdonképpen már két középiskola működik, Kelet-Londonban is beindultak a foglalkozások. Az intézmény struktúráját mi találtuk ki, fontos, hogy a hagyományos tantárgyak mellett az ázsiai országok kultúrájával, tradícióival, történelmével is megismerkedjenek a diákok. És nem utolsósorban megtanulnak zenélni.

A zenéléssel jobban boldogul ma egy ázsiai srác Londonban?

Dr.Das: Nem lesz minden végzősből profi zenész, de megtanulnak közösségben dolgozni. Sokan a számítógépes szakmában helyezkednek el, mert a zenei programozás elsajátítása közben szinte észrevétlenül megtanulják kezelni a gépet. Az apró sikerek motiválják őket, önbizalmat adnak nekik. Néhányan nálunk kaptak kedvet az egyetemhez.

Pandit G.: Mindenesetre kezdenek magukkal valamit, nem az utcán csavarognak. Kisebb a veszélye annak, hogy bűnözőkként végzik. Sok közöttük a hátrányos helyzetű, szegény családból származó gyerek, akik a többségi társadalomtól esélyt sem kapnak, vagy ha igen, értésükre adják, hogy másodrendű állampolgárok. A mi iskolánkban a sajátjaik között lehetnek, ázsiai származású tanárok felügyelete alatt. Reméljük, segíteni tudunk nekik talpra állni.