A felfedező nézőpontja

Maga a kiállításmegnyitó is rendhagyó volt, mivel elmaradt az ilyenkor szokásos ünnepi beszéd, a kurátori szakszöveg és a virágcsokor. A Pozsonyi Magyar Intézet nagytermében, valamint földszinti kávézójában kiakasztott képek így igazi rejtvényként működtek. A prequel előzménytörténetet jelent. Alapvetően filmes, színházi vagy irodalmi szakkifejezés. Akkor használjuk, amikor az ábrázoltak időben megelőznek egy korábbi, már ismert alkotást, olyan eseményekre fókuszálnak, amelyek az „eredeti” történet előtt zajlottak le. A legkézenfekvőbb példa talán a Csillagok háborúja, amelynek utólag leforgatott előzményfilmjei a klasszikus történethez vezetnek. Az alkotók számoltak azzal, hogy a nézők tudják, mi fog történni később a szereplőkkel, ennek megfelelően rakták tele utalásokkal, összefüggésekkel az előzménytörténetet. Ez a speciális időkezelés, a kronológiával való játék a képzőművészetben – a képregényeket leszámítva – nem túl gyakori. Pedig az értelmezések láncolatának lehetőségei itt tulajdonképpen végtelenek. A nézőpont ebben a kontextusban azért tűnik pontos kifejezésnek, mert magában rejti a szemlélőt, a befogadó személyt leíró „néző” szót. Ha úgy tetszik, a néző helyét jelöli meg a kiállíótérben. Kosziba Klaudia festményeinek nem csupán egy lehetséges jelentésük van. A műalkotás percepciója nem passzív és egyoldalú folyamat, hanem kölcsönhatás eredménye. Miközben hatással van ránk, a vele folytatott „párbeszédünk” kapcsán alakul maga az alkotás is. A jó alkotás hosszas szemlélődés után egyre több aspesktust, azaz nézőpontot kínál. És ebben a megfigyelési folyamatban állandóan változik a róla kialakított véleményünk, álláspontunk, azaz nézőpontunk. Ha művészettörténeti kifejezést keresnék, azt mondhatnám, Kosziba Klaudia munkái absztrakt expresszionista festmények, csak éppen (többnyire) absztrakció nélkül. Ama bizonyos befogadói nézőpont miatt sorolhatók ide. Hiszen mi is benne vagyunk a képben, hagyjuk formálódni, alakulni, és szinte az alkotóval együtt lélegezve éljük át, ami a kép által az ecset mozgásából megjelenítődik. Párbeszéd ez a képpel, illetve a rajta keresztül feltáruló történettel. A kiállított képeken az egyik esemény feltételezi a másikat, összefüggések rendszeréből bontakoznak ki történetek. Amelyek során mi, nézők különböző utakat járunk be. És egy idő után azon vesszük észre magunkat (velem legalábbis ez történt), hogy már nem „nyomozunk”, nem akarunk feltétlenül rejtvényt megoldani, azaz nem is vagyunk többé kíváncsiak arra, mit is akart közölni az alkotó. Ehelyett inkább a lelkünkben kutatunk. Odabent igyekszünk felfedezni valamit.A kiállítás május 15-ig tart nyitva.