A Fekete Macska meg az ő illata

Attól a pillanattól kezdve, hogy utoljára élvezte a fásládára emlékeztető, de azért kívülről is vastagon és tetszetősen bélelt fehér babakocsi ringató kényelmét, minden húsvéthétfő reggelén indult öntözködni. Először az apjával ment, akárcsak a kisváros labdarúgócsapatának mérkőzéseire, majd önállósodott, pontosabban, pajtásaival járta a lányos házakat, ahol természetesen otthon volt a lány vagy lányok édesanyja is, kicsinosítva mindahány. Akkoriban általában a családdal egy fedél alatt élt a nagymama, aki szintén felbukkant a láthatáron, meghallván a húsvéti népköltészeti remeklések előadásait, vagy mert a nagyi sem akart kimaradni a Chat Noirtól, azaz a Fekete Macskától illatozó örömökből. Ebből a Macskából, ebből a híres kölnivízből különben sokat kiöntözött ifjú éveiben, nem sajnálta a nőkre, az biztos, miként a kilométerekről érezhető orosz kölnit sem.

Szerette a húsvétot, a második legszebb ünnepnek tartotta a karácsony után, szerette a fehér inges, barackfavirágos húsvéthétfőket, melyek a szabadság, a kitárulkozás, a derű, az őszinte emberi találkozás, a szerelmes érzések napját jelentették számára, külsőségeivel, tartozékaival, a főtt tojással, a sonkával, a hímesekkel, a süteményekkel, italokkal együtt. Amikor neki is lett fia, nemcsak a horgászbotot adta hamarost a kezébe, nemcsak a sílécet csatolta fel a lábára, hanem notórius locsolkodóként vitte magával a gyereket – megtisztelni a nőket, anyu és a nővérke után a nagymamát, aztán a többit. Előfordult, hogy vasárnap este névsort készítettek, számba vettek minden hölgyet, nehogy kimaradjon valaki. Mondogatta is egyébiránt, őrizni, ápolni kell a hagyományokat, régi szokásokat, melyekben kinyílhat és megmutathatja magát a tartózkodó természetű lélek.

Ma, túl az ötvenen sem gondolja másként, csak mintha ezek a mostani húsvéthétfők már nem azok lennének, a még nem is oly régen volt igaziak, hanem fokozatosan kiüresedő, formálissá váló, a legjobb esetben befelé forduló ünnepek. Minél hamarabb letudni. A férfiak – újabban ő maga is – autóval járnak locsolkodni, legfeljebb ha üdítőt fogyasztanak, a szobában, ahol a terített asztal, villog, kiabál a televízió, a hölgy mondja meg, ha nem akarsz vizeskannástól rontani a házba, hová csöppentheted kölnivized, egyáltalán csöppenthetsz-e, amihez az kell, hogy otthon találd, ugyanis egyre inkább divattá válik házon kívül tölteni a húsvéti ünnepeket, négy szabad nappal már lehet mit kezdeni, lehet akár kirándulni.

Persze, elképzelhető, hogy mindez nem így van, nem igaz az sem, hogy a nők zöme utálja a húsvétot, és hogy a gyerekek is inkább csak azért örülnek neki, mert nincs iskola, meg lehet pénzt „keresni”. Ennek a reménysugárnak a forrása talán azokban az eredeti hímes tojásokban van, amilyeneket eddig minden házban talált, fonott tálban, fűpárnán. Mindazonáltal annyi évtized után most először töpreng, induljon-e el a közelgő húsvét hétfőjének reggelén locsolkodni, vagy töltse feleségével az ünnepeket gyermekeik társaságában, fel-felkapva, keblükre szorítva az unokákat.