A fejvadász

A vállalat ügynöke azt a feladatot kapta, hogy szerezze meg a csúcsszakembereket a cég számára. Egy jól átgondolt módszert dolgozott ki: a kapcsolatfelvételkor nem tért azonnal a tárgyra, hanem megpróbált először oldott, bizalmas légkört teremteni – frissítőt kínált, kellemes témát vetett fel, a családról érdeklődött. Csak mikor a „megdolgozott” egyén eléggé meg volt „főzve”, nézett az ügynök a jól bevált szokás szerint mélyen partnere szemébe, hogy a leghatározottabb komolysággal feltegye neki a kérdést: „Mondja csak, mi az ön életének célja, értelme?” A kérdésnek zavarba ejtőnek kellett lennie, felkavarónak, felidézve minden be nem teljesült vágyat, így előkészítendő a talajt az igen komoly ajánlat előterjesztésére. „Még soha nem fordult elő – mondta egyszer az ügynök a barátainak –, hogy ezzel a módszerrel ne nyertem volna meg valakit.” Egészen a legutolsó esetig, amikor már szintén úgy érezte, megfelelő a hangulat, hogy előálljon ajánlatával, s megint megkérdezte: „Mi a célja az ön életének?” A reakció váratlanul érte: semmi zavar, semmi nosztalgia, rögtön a kész válasz: „Az én életemnek az a célja, hogy a mennybe jussak, s hogy annyi embert vigyek oda magammal, amennyit csak lehet!” „Ekkor fordult elő életemben először – vallotta be a fejvadász –, hogy nem találtam szavakat. És először tettem fel ezt

a kérdést magamnak is: Tényleg, mi a célja, mi az értelme az én életemnek?”

Az az elszánt férfi, akit nem lehetett manipulálni, aki egyértelműen haladt életcélja felé, az e heti evangélium szereplőihez hasonlít. A földműves kincset talált a birtokán, a kereskedő igazgyöngyöt keresett – s az értékek megszerzése érdekében mindketten „eladtak mindent”. Másként fogalmazva: „minden” értéktelenebbé vált számukra a talált kincshez viszonyítva. A fent említett férfi is megtalált „mindent” Isten országának ígéretében. Kockáztatta bár, hogy efféle válaszadással – ráadásul ilyennyire világi talajon – úgy tűnhetik fel, mint valami megszállott, mint akinek csepp érzéke sincs a realitások iránt, mint bigott keresztény. Ám mindezt „eladta”, vagyis mellékesnek tekintette – hiszen az ő „igazgyöngye” Isten lett, Isten jelenléte.

Az ember saját létének értelmét hosszasan kutatva juthat el odáig, hogy beszélni merjen és tudjon Istenről, hogy elismerje az Ő országát. Az „aki keres, talál” szólás leegyszerűsített elképzeléseket ébreszthet, ám minden őszintén kereső embernek van abban tapasztalata, hogy az értelem és Isten keresése nagyon is igényes, kemény dolog, nemegyszer keresztezik krízisek és kiábrándultságok. A hosszú távú keresés valóban fokozatos rátalálás. Isten keresése a titkok több szinten való felfedésének végtelen folyamata.

Aki keres, talál: ÖNMAGÁRA! Az elveszett paradicsom s az Isten utáni vágyakozás közti feszültség a szüntelen keresésbe torkollik. Az ember éppen akkor a leginkább önmaga, amikor a saját gyökerei után kutat. „Ha akarja az ember, ha nem – vallja Viktor Frankl –, ha tudatosítja, ha nem, amíg csak lélegzik, hisz az értelemben.” Az is, aki vitába száll, akinek ellenvetései vannak, az is, ki a vallást igen kritikusan szemléli – bár más oldalról, de ő is tulajdonképpen keres. A Biblia a langyos közönyt pellengérezi ki leginkább: „sem hideg nem vagy, sem meleg..., mivel langyos vagy, és sem hideg, sem meleg, kezdlek téged kivetni a számból” (Jel 3, 15–16). A fent említett elszánt válaszadó biztosan kereste s meg is találta önmagát Isten fiában – miért kellett volna hát félnie, hogy Atyjáról beszéljen? És bárhol!

Aki keres, talál: A KERESETT ÉRTÉKÉRE. Ratzinger bíboros egyszer azt magyarázta, miért nem mutatkozik meg az Isten az ember előtt egyértelműen, egyszer s mindenkorra. A keresés folyamata, a türelmes erőfeszítés és a szüntelen újrakezdés arra kényszeríti az embert, hogy elgondolkozzék a keresett valódi értékén. Minél mélyebbre hatol ebben az értékben, annál inkább motivált, hogy a keresésben kitartson. Vagyis eladni valóban „mindent”, minden fölé helyezni az „igazgyöngyöt”. Az odaadó keresés azt is jelenti, hogy bizonyos fokon lelkileg birtoklom már: azzal, hogy fölfogtam a lényegét, az értékét, a nélkülözhetetlenségét. Már e keresésnek is lelki gyógyító hatása van. „Az ember pozitív hozzáállása az értelemhez s az értékekhez – fejtegeti ugyancsak Frankl –, megszabadíthatja őt a neurózistól, mi nem más, mint az értelem elvesztése.”

A bevezető történet fejvadásza kudarcot vallott jól bevált taktikája ellenére. Hívő emberbe botlott, aki fordított a helyzeten – ellenállásával az ő szívét ejtette el.

Kedves Olvasó, ha egészen idáig értél az olvasással, engedj meg nekem egy kérdést: Mit válaszolsz, ha holnap valaki Tőled kérdezi, mi életed célja, értelme?

A szerző római katolikus pap