A fecskefészek a sziklák virága

Az egzotikus indonéziai ábrázolásmódok és az archaikus hitvilág alakjainak megjelenítése sajátosan ötvözi az európai és keleti gondolkodásmódok képi és szövegvilágát.

A tizenkilenc mese és legenda a jó és a rossz, az ármánykodások és az igazság harcának egy-egy megjelenítése, s ahogy a mesékben lenni szokott, a bűnös elnyeri méltó büntetését, és a jó szintén a megérdemelt jussát. Különös, egzotikus tájak, élőlények és nevek tűnnek elő, de mégis az olvasónak sokszor az az érzése, hogy az itt található, igen változatos és izgalmas fordulatokat és történeteket idéző mesék alapjaikban nem is annyira különböznek az európai népmeséktől. Hasonló a mesék felépítése és a történetek alakulásának iránya. Azt a klasszikus sémát követik, amikor az igazságtalanságok által megbillentett egyensúlyi állapotból az események a kiegyenlítődés és az igazságszolgáltatás felé tartanak, nem hagyva kérdést vagy bizonytalanságot abban, hogy a végkifejlettel helyre is áll teljes mértékben a rend.

Például A méltó jutalom című mese, ami tulajdonképpen az édes- és a mostohalány egyenlőtlen és igazságtalan megítélésének toposzát dolgozza fel, jól ismert az európai mesekörben is: anyjuk elfogultsága miatt a mostohalánynak próbatételeket kell kiállnia, és végül sikeresen veszi az akadályokat erkölcsi tisztasága, jósága és egyenessége miatt. Ezt követően az összes hasznos információ birtokában az asszony édeslánya is elindul szerencsét próbálni, de mégis elbukik, mivel híjával találtatik mindenféle emberi jóságnak, és mert csak a külsőségekre, illetve az elérendő haszonra figyel. Ugyancsak ismerős az is, hogy a szegény árva, vagy más meseváltozatokban a király hét gyermeke közül a legkisebb és legszerényebb lesz a legigazabb, s ő hozza el a békét és a gazdagságot a királyságba.

A hasonlóságokon túl azonban szembeötlő, hogy A sziklavirág meséinek főszereplői vagy kulcsfontosságú figurái leginkább nők, ami egyrészt utalhat valamiféle, a mesegyűjtő nőiség kérdéseit előtérbe helyező koncepcióra, másrészt pedig a megidézett archaikus indonéziai társadalom és értékrend jegyeit mutathatja, ahol a nő és a termékenység mint az egyik legfontosabb tényező van jelen. A nőtéma mellett természetesen a szexualitás is meghatározó, amely olykor burkoltan érvényesül, mint például Az arany uborka című mesében, ahol a szegény, magányos, gyermek után sóvárgó özvegyasszonyra az erdő bozótosában talál rá fagyűjtés közben a kék szörny, aki uborkamagokkal segít az asszony gyermektelenségén, melyből gyönyörű szép leánygyermek fogan. Az emberi, a csodás lények és az istenek világa közötti átjárást is mutatják ezek a termékenység-motívumok, mint ahogy Az élet magja című mesében is, ahol Anantaboga, a sárkánykígyó király szájába pottyan az istenek elejtett magja, melyből egy különleges emberi ikerpár születik.

A meséket végigkísérő sematikus ábrák mellett a kötet illusztrációinak szintén fontos része az erotikus vonásokat nem nélkülöző ábrázolása az emberi testnek, ezek egyben emlékeztetnek a keleti kultúra több ezer éves, a szerelmet és emberi testet megjelenítő szobraira és ábrázolás formáira.

Végezetül még essen pár szó a teremtésmítoszokról is, melyek szép számmal fordulnak elő a kötetben, mint önálló egységek (Ezer templom, A felfordított csónak és A Rawapening-tó legendája) egy-egy tó vagy hegy keletkezési történetét idézve. Valójában azonban mindenik mese a természetközelség, életigenlés és a jóért való küzdelem révén a teremtés- és átváltozásmítoszok számos változatát idézik izgalmas és élményekkel teli olvasást biztosítva.

Kiss Márta: A sziklavirág, Naphegy Kiadó, Budapest, 2008.

értékelés: 10.