A depresszió testi és lelki tényezői összefonódnak

Fontos ellenben az is, hogy a lakosság pszichológiai kultúrájának fejlődése egyre több személyt tesz képessé arra, hogy lelki problémáit pszichológiai nyelvezetben fogalmazza meg, akik így nem szorulnak arra, hogy szubjektumuk feszültségeit testi betegségként jelenítsék meg.

A DEPRESSZIÓ KÖLTSÉGES NÉPBETEGSÉG

Szádóczky Erika és munkatársainak új keletű felmérése szerint hazánkban a depresszió élettartam-előfordulása a felnőtt lakosság körében 16,1%. Megbízható vizsgálatok alapján a depresszió gyakorisága (módszerek függvényében) 7-15% körül ingadozik. Az Egyesült Államokban a különböző felmérések 5-11% közötti értékeket adnak.

Az önkezű halállal kísérletezők 70%-a, mások szerint 90%-a depressziós. Szomorú tény, hogy a visszatérő depresszióban szenvedők közel 20%-a előbb-utóbb öngyilkossággal fejezi be életét. Ennek következtében az Egyesült Államokban az öngyilkosság a halálokok rangsorában a 7. helyen áll.

Bár számos adat szól amellett, hogy a magyar nyelvű kultúrkör melankóliára hajlamos, nem állítható, hogy valamely úgynevezett nemzeti sajátosság és a depresszióban rejlő általános emberi problémák között különleges kapcsolat állna fenn. Kétségtelen, hogy az irodalomban tükröződő „nemzeti önkép” gyakran mutat melankolikus, bűntudatos vonásokat. Számos költőnk, írónk orvosilag is depressziósnak minősíthető (Vajda János, Juhász Gyula, Reményik Sándor, Vörösmarty Mihály). S valószínűleg nincs még egy ország, amely nemzeti himnuszában nem csak az elkövetett, de a jövendő bűnök miatt is bocsánatért esdekel.

Ugyanakkor hazánkban az öngyilkossági statisztika az utóbbi évtizedekben örvendetesen változott. Míg a 80-as évek elején a világ szomorú élvonalába tartoztunk, 1985-óta a statisztika folyamatosan javul, s az eltelt másfél évtized alatt több mint 30%-kal csökkent (jelenleg 29 körül alakul, 100 000 lakosra számítva), s ilyen mértékű csökkenés más országokban nem tapasztalható.

Az Egészségügyi Világszervezet legújabb adatai szerint a modern társadalmakat gazdaságilag leginkább sújtó betegségek listáján az első öt betegség mentális természetű. Az első helyen áll az egypólusú, a negyediken a kétpólusú (mániás) depresszió. Más megvilágításban: a mentális betegségek az egészségügyi kiadásoknak 15%-át teszik ki, 2010-re ez a szám 20-ra emelkedik.

A DEPRESSZIÓ OKÁT ÉS „ÉRTELMÉT” MINDEN KORSZAK MÁSBAN LÁTJA

Már a nagy görög orvos, Hippokratész is ismerte a depressziót, amit melankóliának nevezett, mivel úgy vélte, hogy az a testnedvek arányának megváltozására vezethető vissza: a fekete epe (melainé kholé) túlsúlyba kerül a többi nedvvel szemben. A melankólia kifejezés volt használatban egészen a 19. század végéig, amikor is a „depressio” kifejezés került előtérbe. Deprimere annyit jelent, mint „lenyomni”. A szó tehát a hangulat nyomottságát fejezi ki.

Kor és kultúra függvényében a depressziós állapotot értelmezték lelki válságként, a hit megrendüléseként, de a szenvedés sújtotta beteg esetleg különleges tisztelet tárgya is lehetett. Az orvostudomány fejlődésének 19. századi fellendülése óta a depresszió betegség-mivolta került előtérbe. Előbb a betegség pontos tünettani leírására törekedtek. Kraepelin leírta a psychosis maniaco -depressiva kórképét (amelyet ma bipoláris zavarnak nevezünk). Felismerte, hogy a betegség megjelenésében örökletes tényezőknek is szerepe van. Elsősorban Freud és követőinek munkássága nyomán részletesen tanulmányozták a depressziók neurotikus formáit, amelyek eredetét korai gyermekkori lelki sérülésekre vezették vissza.

A 20. század második felében egyre több adat halmozódott fel, amelyek szerint a depressziók során zavar keletkezik az idegsejtek közötti információátvitelt biztosító anyagok forgalmában. A kutatások az évezred utolsó évtizedében (amelyet „Az agy évtizedének” nyilvánítottak) különösen nagy lendületet vettek.

Az idegsejtek közötti jelátvitel a szinapszisokban valósul meg. E helyeken az információt speciális anyagok közvetítik, amelyeket neurotranszmittereknek nevezünk. Depresszió esetén a rendelkezésre álló szerotonin mennyisége kisebb a szükségesnél. Ennek következtében a szerotonin által kiszolgált idegi pályák működése megváltozik. Az 50-es évektől kezdve a neurotranszmitterek egyensúlyát helyreállító gyógyszerek újabb és újabb változatait állítják elő, és alkalmazzák sikerrel.

A kutatások megerősítették a depressziók keletkezésére vonatkozó biokémiai elméleteket. Ugyanakkor ma már tudjuk, hogy a depresszió jóval bonyolultabb kérdés, semmint hogy kizárólag egy vagy több hírvivő anyag relatív hiányával lenne magyarázható. Igazából még abban is bizonytalanok vagyunk, hogy okról vagy okozatról, azaz kísérőjelenségről van-e szó. A depressziók nagyobb részénél elsősorban az egyéni lelki hajlam játszik szerepet, amelyet kedvezőtlen életesemények betegséggé súlyosbíthatnak. A személy betegségmentes állapotban is magában hordozza a depresszióra való hajlam magatartási és szubjektív jegyeit.

TÜNETEK ÉS FORMÁK

A depresszió testi (vegetatív) tünete lehet az alvászavar, fáradtság, étvágyzavar (csökkenés vagy ritkábban növekvés), fogyás (vagy hízás). A környezet számára a legkorábbi figyelmeztető jelek bizonyos magatartási tünetek: lehangoltság, koncentrációzavar, döntésképtelenség, aktivitáscsökkenés, munkaképtelenség, visszahúzódás, bezárkózás, a mozgások meglassulása, görnyedt testtartás, sajátos arckifejezés, öngyilkossági kijelentések, esetleg kísérlet. Jellemző a betegre az örömképesség és a humorérzék elvesztése. A szubjektív, lelki tünetek okozzák a betegnek a legnagyobb szenvedést: a szomorúság, kedvetlenség, szorongás, félelem, aggodalom, reménytelenség, önleértékelés, önutálat, önvád, bűntudat, ellenségesség-érzés, halálvágy, öngyilkossági fantáziák. Súlyos depressziósok a legbrutálisabb öngyilkossági kísérletet is képesek végrehajtani, csak hogy szenvedéseiktől megszabaduljanak.

Ezek a tünetek az epizodikus vagy fázikus lefolyási formák esetén időszakosan jelentkeznek, bizonyos ideig (átlagosan 6 hónapig) tartanak, majd oldódnak, s a beteg viszszanyeri teljes egészségét. Az unipoláris formánál a depressziós időszakokat egészséges életszakaszok követik. A bipoláris forma esetén a depressziós időszakok között felhangoltsággal, túlzott aktivitással jellemzett állapotok fordulnak elő.

Az idült, hullámzó lefolyású formakörben a személyiségstruktúrához köthető depressziók (amelyeket ma disztímiás zavarnak, korábbi szóhasználattal neurotikus depressziónak neveznek) teszik ki a depressziók nagyobb részét. E személyek – még jó állapotban is – gyakran terhet jelentenek környezetük számára örökös pesszimizmusukkal, panaszkodásaikkal, azzal, hogy negatívan viszonyulnak mindenhez. A depresszióknak ebben a formájában az élet eseményei jelentős szerepet játszanak. Az állapotot súlyosbíthatják érzelmi veszteségek, lelki traumák.

A DEPRESSZIÓS „VILÁGSZEMLÉLET” SAJÁTOS RENDSZERT ALKOT

A depressziós karakter gyökerei a gyermekkorba nyúlnak vissza. A sérülékeny személyiség kialakulását elősegítheti a szülők általi nyílt vagy rejtett elutasítás (a túlzott kényeztetés is); a gyermekkori családban uralkodó durva, brutális légkör; a csonka vagy széthullott család; a szülők súlyosan patológiás személyisége, alkoholizmusa, kábítószer-fogyasztása; súlyos fokú nevelési hibák (például a túlzottan tekintélyelvű vagy a túlzottan engedékeny nevelési stílus).

A depressziós egyén az információkat negatív irányban torzítja. Nagyobb valószínűséggel vesz fel és továbbít negatív értékmozzanatokat tartalmazó jeleket, és választ ennek megfelelő viselkedési alternatívákat.

Az önmagunkkal kapcsolatos beállítódások negatív torzulását negatív önképnek nevezik. Az egyén értéktelennek, különlegesnek, betegnek, új dolgokra képtelennek érzi magát, s általában a másokkal való kapcsolatai is torzulnak. A depressziós a világot is sötét szemüvegen keresztül látja, s jövőképe is reménytelen. Mivel a jövőbe vetítve is negatív eseményeket vár el, a lehetőségek gazdag tárháza sem létezik számára. A jövő előre megjósolhatóan rossz, a depressziós ezért nem megvalósítja a jövőt, hanem az megtörténik vele.

A valóság ilyen összefüggésekbe kényszerítése olyan gondolkodási műveleteken keresztül valósul meg, amelyeket összefoglalóan logikai hibáknak nevezünk. Jellegzetes „művelet” az ok-okozat felcserélése: „Súlyos beteg vagyok, ezért állandóan gyógyszert kell hordanom magammal. – Súlyos beteg vagyok, hiszen állandóan gyógyszert kell hordanom magammal.” Ez a klasszikus „hipochonder logika”.

BIOLÓGIAI ÉS PSZICHOTERÁPIÁS MÓDSZEREK EGYÜTT

A biológiai gyógymódok között a gyógyszerek kapnak elsődleges szerepet. Hazánkban minden korszerű antidepresszív készítmény rendelkezésre áll és támogatással rendelhető. A legújabb szerek – bár drágábbak, mint a régebbiek – csak kevés mellékhatással rendelkeznek. Ennek eredménye, hogy a betegek a gyógyszert jobban tűrik, és szívesebben működnek együtt az orvossal. Vagyis a drágább gyógyszerrel való kezelés mégis olcsóbb az adófizetőnek: ugyanis a nem kezelt depreszszió gazdasági következményei sokkal súlyosabbak. A London School of Economics számításai szerint a nem kezelt depresszió költségei 23-szorosát teszik ki a kezelés költségeinek! A depresszióban alkalmazott gyógyszerek hatása csak lassan, 2-4 hét alatt mutatkozik, addig legfeljebb az esetleges mellékhatások jelentkeznek. Rendkívül fontos ezért a beteg kellő felvilágosítása, nehogy idő előtt abbahagyja a gyógyszert arra hivatkozva, hogy nem használ.

A depresszió gyógyszeres kezelésével párhuzamosan a beteggel lelkileg is foglalkozni kell. Mindenekelőtt részletesen felvilágosítani a betegség mibenlétéről, a kezeléssel kapcsolatos gyakorlati tennivalókról, a várható kilátásokról. Fontos, hogy a betegek fokozatosan megtanulják, miként kell a betegséggel átmenetileg vagy akár egész életében együtt élniük úgy, hogy az életvitelüket csak a lehető legkisebb mértékben korlátozza. Ezt a sok időt igénylő információszolgáltatási folyamatot pszichoedukációnak is nevezzük. Ennek folyamatában a hozzátartozók is részt vesznek, megfelelően alkalmazott felvilágosítással megakadályozható, hogy sok család hulljon szét a depresszió miatt.

A GYÓGYĺTÁS ÉS MEGELŐZÉS FONTOS SZĺNTEREI

A gyógyítás sikerének kulcsa mindazonáltal nem annyira a módszerben rejlik, hanem a pszichoterápiás kezelés elérhetőségében és a terapeuta felkészültségében. Mivel az állami egészségügyi szolgálat keretében többnyire tömegrendelés folyik, az időigényes pszichoterápia a magánrendelők keretei közé szorul vissza. Ezeket viszont az Egészségpénztár Magyarországon még nem finanszírozza, így a pszichoterápiás kezeléseket csak a tehetősebb rétegek engedhetik meg maguknak.

A lelkileg egészséges személyiségek kialakulásának elsődleges „műhelye” a család. Minden olyan kormányzati intézkedés, amely a családot mint alapvető egységet támogatja, komoly mentálhigiénés kihatással bír. Jelentős szerepe van az iskolának is. A több éve akkreditált „mentálhigiénikus” másoddiploma pedagógusok és más szakemberek százait készíti fel arra, hogy munkahelyükön különös gonddal képviseljék a mentális egészség szempontjait, segítséget nyújtsanak azoknak, akik lelki egészségükben veszélyeztetve vannak.

Készítette az M&H Communications szabad felhasználásra, a szerzői jogok korlátozása nélkül.