A demokrácia bölcsője, Athén

Élményekre szomjasan szállunk be tehát a reánk várakozó autóbuszba, amely előbb takaros családi házak között kanyarog, majd pedig hosszú sugárutakon rohan, ahol elegáns üzletek hivalkodnak, míg a környező szűk utcácskákban keleties bazársorok húzódnak meg szerényen, ahol az üzletek árukészletei többnyire az utcai állványokra vannak kirakva, míg a falatozók tulajdonosai úgyszólván ellentmondást nem tűrő kiáltással invitálják be a járókelőket. A legmeglepőbb azonban az, hogy az antik és a modern épületek szinte természetesnek tűnő módon váltják, sőt kiegészítik egymást, mégpedig oly módon, hogy érvényesülni tud egy antik műemlék, vagy egy szerény bizánci kápolna.

Közben az Akropolisz tövéhez érkezünk, ahonnan a Propylaiák lépcsőin áthaladva eljutunk arra a helyre, ahol az egykori görögök a tudományok és művészetek megtestesítőjének, Pallas Athénének a pártfogását kérték. S amikor felérünk az Akropoliszra, és megcsodáljuk a Parthenón, az Erektheion és a kis Niké templom romokból összerakosgatott épületeit, úgy érezzük, hiába hordta szét az emberi kapzsiság London, Párizs, avagy München múzeumaiba az említett templomok még megmaradt műkincseit, nem vihette el az antik műalkotás és e táj harmonikus egységét, ami csakis itt, görög földön található meg. Feltehetően ez vonzza ide a világ úgyszólván minden tájának turistáit, ifjakat és öregeket egyaránt. Ugyancsak gyakorta feltűnik a szakállas ortodox pópa is, aki fényképezési szándékunkat rosszallóan utasítja vissza, bár látva csalódásunkat kissé megenyhül, s talán mintegy kárpótlásként áldását adja reánk.

Megcsodáljuk a kis akropoliszi múzeumot, majd több híres műemléket, nevezetesen az Agora teret, ahol a város mindennapi élete folyt, a monumentális Dionüszosz Színház maradványait, Zeusz templomának korinthoszi oszlopait, valamint Hadriánusz császár egykori, ma is impozáns kapuját. Ugyancsak lenyűgöző látványt nyújt a modern stadion fehér márványból készült üléseivel, s hatalmas méreteivel, amely versenyre kelhet a világ bármely sportlétesítményével. Külön fejezetet érdemel a Nemzeti Múzeum megtekintése, ahol, először is Agamemnonnak színarany maszkja néz reánk, majd az Artemiszioni Zeusz szobra, valamint a csillogó vázák ejtenek bámulatba a püloszi agyagtáblákkal együtt, hogy aztán Hégészó, a fiatalon elhunyt családanya légiesen finom síremlékének megtekintésével búcsúzzunk el a múzeumtól. A főváros két központját az Omonia és a Szyntagma teret összekötő sugárúton viszont a görög tudományos élet fellegvárait, az Akadémia, az Egyetem, valamint az Egyetemi Könyvtár épületeit csodáljuk meg.

Ugyanakkor van a fővárosnak egy másik arculata is, ezt pedig a külvárosok mutatják, lakóik főként a falvakból tömegesen ide vándorló munkanélküliek, akik szerencsét próbálni jönnek a fővárosba. Mivel más lehetőségük nemigen van, a törvényt kijátszva éjszaka építik fel vályogházaikat vagy egyszerű bódéikat, hogy legalább tető legyen a fejük felett. Ugyanakkor meglepetésként hat a kiadó lakást hirdető sok-sok tábla, ami azonban a magas bérek miatt az átlagember számára mit sem jelent. Tagadhatatlan, hogy a város peremén épülnek már aránylag korszerű munkáslakások is, ám ezekbe jelenleg még csak kevesen tudnak beköltözni.