A Dal 2017 - Teljes a döntő mezőnye, a Leander Killsé a legjobb szöveg

Budapest |

<p>Tóth Gabi &amp; Freddie Shuman feat. Lotfi Begi nyerte A Dal 2017 második elődöntőjét szombaton. A szakmai zsűri és a nézők döntésével még a Leander Kills és Zävodi + Berkes Olivér, a tévénézők szavazataival a Kállay Saunders Band jutott a döntőbe, amelynek így teljessé vált a mezőnye. A műsorban átadták a legjobb dalszövegírónak járó díjat, amelyet a Leander Kills kapott.</p>

A szombat esti adásban Tóth Gabi & Freddie Shuman feat. Lotfi Begi Hosszú idők című, népzenei ihletésű popdala 44 pontot kapott a zsűritől és nézőktől. Egy ponttal kevesebb, 43-43 jutott a Leander Kills metálos, rockos számának, az Életnek, valamint Zävodi + Berkes Olivér produkciójának, a #háttérzajnak.

A negyedik továbbjutó a nézők szavazataival a Kállay Saunders Band előadásában a Seventeen című dal lett, így az együttes szintén bejutott a döntőbe.

 A mostani négy továbbjutóval teljessé vált a jövő szombati döntő mezőnye. A pénteki első elődöntőből Kanizsa Gina a Fall Like Rain című dallal, Pápai Joci az Origóval, Radics Gigi a See It Through című számmal és a Soulwave a Kalandor című szerzeménnyel már bekerült a döntőbe.

A második elődöntőben hirdették ki A Dal 2017 Legjobb Dalszövege díj nyertesét. A közönség és a zsűri szavazatai alapján az elismerést Köteles Leander kapta az Élet című dalért, amelyet a Leander Kills előadásában láthattak és hallhattak a tévénézők szombat este. 

A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített második elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Molnár Ferenc Caramel - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, ez alapján alakult ki a három továbbjutó.

A Dal 2017 döntőjét február 18-án szombaton rendezik, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 62. Eurovíziós Dalfesztiválon május 9. és 13. között az ukrán fővárosban, Kijevben.

A műsorról a mediaklikk.hu/a-dal oldalon találhatók bővebb információk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?