A bukott sztár még nem adja fel

Paris Hilton a tavaly augusztusban megjelent első, Paris című nagylemezével (szerencsére) nem sok vizet zavart. A korong az Egyesült Államokban a hatodik, Nagy-Britanniában a 29. helyen debütált, és világszerte villámgyorsan távozott az eladási listákról.

Paris Hilton a tavaly augusztusban megjelent első, Paris című nagylemezével (szerencsére) nem sok vizet zavart. A korong az Egyesült Államokban a hatodik, Nagy-Britanniában a 29. helyen debütált, és világszerte villámgyorsan távozott az eladási listákról. Az „énekesnő” kiadója, a Warner Music még megpróbálta meglovagolni a legutóbbi médiaőrületet, a szállodalánc-örökös börtönbüntetése körüli csinnadrattát – új változatban akarta kiadni az albumát, szélesebb körű reklámkampány közepette. A kereskedők azonban hevesen tiltakoztak az újrakiadás ellen, mondván: örülnek, ha a raktáron lévő készletet értékesíteni tudják. A lemezcég ezért stratégiát váltott, és szerződést bontott a botrányhősnővel.

Paris nem adja fel, jelenleg kiadót keres, amely hajlandó megjelentetni a második albumát. Az első – elmondása szerint – három évig készült, az újjal viszont nem akar ennyit bíbelődni. Csak abban reménykedhetünk, hogy egyetlen lemezcég sem lesz rá vevő… (p, d)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?