<p>A zsűri elismerő oklevele mellett pénzjutalomban is részesült a Buharov testvérek, valamint Káldy László kisfilmje az 56. Országos Függetlenfilm Fesztiválon.</p>
A Buharov testvérek és Káldy László győzött a függetlenfilm-fesztiválon
Az esemény díjkiosztó ünnepségét vasárnap tartották Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn.
Az év legrangosabb függetlenfilmes rendezvényén összesen ötven alkotás versengett, közülük a fődíjat a Buharov testvérek néven alkotó Szilágyi Kornél és Hevesi Nándor Molytej, illetve Káldy László Santo és a többiek című kisfilmje megosztva nyerte el.
A szakértő ítészekből álló zsűri kategóriadíjakat egyaránt kiosztott: a legjobb lírai etűd Az ezüstkor vége lett, alkotóik Kotnyek István, Szabó Zsigmond és Gerócs László voltak.
A kisjátékfilm kategóriában Rév Marcell és Lőrincz Zsuzsa Az Ünnep, valamint Csuja László 3 emlék című alkotása bizonyult a legjobbnak. Monhalt Ákos Rácegresi mesék címet viselő filmje a vígjáték, míg Arató Péter Jack Warman című kisfilmje az animáció kategóriában győzött.
A Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) rendezvényének résztvevőit 182 alkotásból választották ki. A dunántúli, a kelet- és dél-magyarországi, valamint a budapesti regionális szemléken vetített 100 filmből minden negyediket juttatott tovább Sóstógyógyfürdőre a szakértőkből álló zsűri, a nyírségi seregszemlére közvetlenül benevezett 70 műből pedig 19-et választottak ki. Emellett egy tucat ismeretterjesztő filmmel is pályáztak az alkotók, s azokból a versenyprogram mellett 6-ot mutattak be egy tematikus információs blokkban.
Az Igor és Ivan Buharov rendezőpáros már több rangos elismerést kapott: a Lassú tükör című mozgóképüket például a 2008-as Milánói Filmfesztiválon Aprile-díjjal, a győri Mediawave-fesztiválon pedig a legjobb kísérleti játékfilm díjával jutalmazták. Az 1973 óta filmező Káldy László gyakori résztvevője a hazai filmfesztiváloknak: a gépészmérnök végzettségű amatőrfilmes nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint az 1985-ben készített Önarckép Tiszával, vagy a 2003-as Kísérleti nyúl című kisfilm.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.