A „biográfia” jegyében

A Kalligram februári számának alaphangját a biográfia adja meg, természetesen nem tudományos értelemben, sokkal inkább a művészi fikció irányából. A lap indítójaként Vörös István Heidegger, a postahivatalnok című verses regényéből közöl részletet. Hölderlin fiktív lelki élete (színlelt őrültsége, szerepjátékai) és az arra rávetített heideggeri, hétköznapivá (jobbára ironikussá tett) terminusok sajátos ötvözetet alkotva mutatkoznak meg, hasonlóképpen vegyül a romantika klasszikus toposzkincse az antiklasszicista és szikár, szinte modernista versnyelvvel. A Heidegger-utalások után egy másik filozófus, Nietzsche nem is anynyira fiktív, mint inkább az önreprezentáció bocsánatos gesztusaival felülstilizált életrajzi feljegyzései következnek. Gazdag József szellemes novellája, Az árnyak kifürkészése egy norvég író, Alfonz Knudsen nyomába ered a lexikonszócikkek, a kultúrtörténészi múltbúvárlat (miliő, biográfia) és a naplóírás regisztereit vegyítve. A misztikus, fantasztikumba átcsapó történet rokona Bárczi Zsófia sírásótörténete, Az ingovány, mely alapjában véve egy „romantikus” Lautreamont-helyzetet variál újra vérfagyasztó elevenséggel. Kornis Mihály ajánlólevele vezeti fel Barna Róbert avantgárdos tördelésű prózáját (talán számunkra vizuálisan a leginkább Cselényit idézheti), melynek mozgatórugója nem is annyira a történet, mint inkább maga a nyelv, mely a folytonos szójátékok és félrehallások, többletjelentések mentén szaporítja önmagát. A felszabadított, a betű és a tördelés egyenruhájától megfosztott szöveg is inkább a fellazított gondolatibb természetű líra irányába hat. Mizser Attila három szonettje az idegenség és az (irodalmi, nyelvi) otthonra lelés tematikáját boncolgatja Barnához hasonló nyelvi leleménynyel és odafigyeléssel.

Benyovszky Krisztián Darvasi László és Tar Sándor egy-egy könyvéről vetett papírra néhány reflexiót, hangsúlyozva, hogy az értelmezés elsősorban „játék és spekuláció”. Kiss László a kortárs magyar irodalom (és Hrabal) néhány művét parodizálja nagy leleményességgel, kivált Oravecz Imre Szajla-paródiái sikeresek, melyek a Szajha címet kapták.

Hushegyi Gábor összegző helyzetjelentést készített több fontos képzőművészeti fesztivál teljesítményéről (Kassel, Frankfurt), miközben felhívja a figyelmet a művészeti intézményrendszer radikális sokszínűsödésére is. A számot e fesztiválok válogatott anyaga illusztrálja.