A bevándorlók kultúrákat közvetítenek

Borossné Egyházi Katalin több mint egy évtizede él Svédországban. A komáromi születésű, magyar-német szakos tanárnő külföldön is hű maradt hivatásához, ám nem mindennapi módon műveli azt: magyar nyelvet oktat Svédországban élő magyar anyanyelvű gyermekeknek. Borossné Egyházi Katalin néhány hetes itthon tartózkodása idején beszélt munkájáról.

„Svédországban az idegen ajkú gyermekeknek joguk van az anyanyelvi oktatásra, amennyiben legalább egyik szülőjével otthon is ezt a nyelvet beszéli. A hivatalos svéd politika azt a nézetet vallja, hogy a bevándorlók minél előbb illeszkedjenek be a svéd társadalomba, de mindamellett tartsák meg az anyanyelvüket. Hiszen a bevándorlók gyermekei mindkét nyelvet, kultúrát ismerve felnőttként összekötő kapcsot jelenthetnek az egyes országok között, gazdasági és kulturális téren egyaránt. A diákokkal tehát átlagosan heti egy tanítási órában szakképzett tanár foglalkozik, egyénileg vagy kisebb csoportokban, az érdeklődők számától függően. Ez a szülők számára ingyenes, teljes mértékben az állam finanszírozza. Nekem Szlovákiában 15 éves szakmai gyakorlatom volt, ám a svéd iskolarendszer, a módszertan teljesen más. Ezért Malmőben olyan kétéves főiskolai képzésen vettem részt, ahol kimondottan anyanyelvtanárokat készítenek fel, és immár három éve tanítom a kint élő magyar gyerekeket. Az elmúlt tanévben például 23 diákom volt, akiknek többsége, pontosabban szüleik Erdélyből vándoroltak ki Svédországba. A Magyarországról érkezett szülők kevésbé tartanak igényt erre a foglalkozásra, mint az anyaországon kívülről érkezők. A gyermekek kora és nyelvtudása rendkívül változó, ezért mindegyikük számára személyre szabott tantervet kell összeállítanom, természetesen felmérve igényeiket, érdeklődési körüket. Az órák keretében foglalkozunk irodalommal és nyelvtannal is, de a legfontosabb a konverzáció, a párbeszédek. A nyelv gyakorlása közben áttekintjük Magyarország és a Kárpát-medence történelmét, földrajzát, kultúráját, annak érdekében, hogy a gyerekek megértsék azokat a társadalmi, mentalitásbeli különbségeket, amelyeket Magyarországra, Erdélybe, Délvidékre történő hazalátogatásuk alkalmából tapasztalnak. Egy-egy ilyen út előtt és után sokat beszélgetünk arról, mi is vár rájuk, illetve az átélt élményeikről. Diákjaim közül sokan már kint születtek Svédországban, abban a kultúrában nevelkednek, svédnek érzik magukat, ezért is fontos, hogy ne csak a nyelvvel foglalkozzunk ezeken az órákon, hanem komplex ismeretanyagot kapjanak szüleik, nagyszüleik, rokonaik szülőföldjéről.

A svéd iskolarendszer egyébként számomra nagyon szimpatikus, mert gyermekközpontú. Már kis koruktól fogva arra neveli a gyerekeket, hogy legyen saját véleményük, azt fel merjék vállalni társaik előtt, de közben hallgassák meg és fogadják el a másik álláspontját is. A tiszteletről nem beszélnek, gyakorolják azt. A másság elfogadása ugyancsak kicsi koruktól beleivódik a gyerekekbe, legyen az nyelvi másság, testi fogyatékosság vagy egyéb, az átlagtól eltérő tulajdonság.”