A besztercebányai születésű Hudec László Sanghajban lett világhírű építész

Onnan Kínába szökött, ahol a semmiből indulva korának egyik legfelkapottabb építészévé emelkedett. Idén ünnepeljük a világhírű építőművész születésének 125. évfordulóját. 

Az indulás

Hugyecz László Ede 1893. január 3-án született Besztercebányán, egy hétgyermekes család elsőszülöttjeként. Ősei között magyarok és szlovákok is voltak. Apja, Hugyecz György építész, helyi és regionális szinten rendkívül keresett kivitelező volt. Az ő cége végezte egyebek mellett a besztercebányai út- és csatornahálózat kiépítését, a Várnegyed rendezését, az egykori Deák Ferenc, ma Skutecký utca megépítését, valamint több középület (pl.: az Erdőigazgatóság, a Kereskedelmi és Iparkamara, a Hungária Szálló és kávéház stb.) megépítését. 

A millennium idején részt vett a földalatti vasút építésében, de ő készítette az első sípályákat is az Alacsony-Tátrában (pl.: Chopok, Dóval, Csertovica). Műemlék épületek felújításával is foglalkozott, például az ő nevéhez fűződik a besztercebányai Várnegyed, a radványi Radvánszki-kastély, a zólyomi vár, a selmecbányai Leányvár vagy a libetbányai evangélikus templom rekonstrukciója. Az építészeti örökség megőrzéséért mecénásként több középkori templom felújításához is hozzájárult (pl.: Garamszentbenedek, Csütörtökhely, Kassa).

László szintén az építészet mellett döntött, és szakmai felkészülésében apja cége rendkívül nagy segítséget jelentett. Nyaranta ugyanis egyszerű munkásként dolgozott az építkezéseken, ahol elsajátította a kivitelezéshez nélkülözhetetlen ács-, kőműves- és kőfaragói ismereteket. Ezzel párhuzamosan rajzolni is tanult, mestere a szintén Besztercebányán élő híres festőművész, Skutecky Döme volt. Felsőfokú tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte, ahol a kor legnagyobb építészei (pl.: Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos, Pecz Samu stb.) oktatták. Utolsó évesként ő tervezte a vihnyefürdői (Vyhne) Szűz Mária-kápolnát, a kivitelezést pedig apja végezte. Bár ez a takaros kis épület Kós Károly és az erdélyi népi építészet hatását mutatja, ez Hudec egyetlen hazai alkotása.

A világháborúban

A fiatal építész 1914-ben fejezte be tanulmányait, és minden reménye megvolt arra, hogy apja nyomdokaiba lépjen, de a világháború kitörése keresztülhúzta a számításait. Ekkor önkéntesnek jelentkezett, 1915-ben pedig az orosz frontra került. Műszaki végzettségének megfelelően komoly szerepet vállalt a hadállások kiépítésében, de a harcokban is részt vett. Vitézségéért ki is tüntették, majd hadnaggyá léptették elő.

1916 júniusában a keleti frontot áttörő orosz támadás, a Bruszilov-offenzíva idején ő is fogságba esett, és a szibériai Habarovszk környékére került hadifogolyként. Itt először nyelveket tanult, és szlováktudása alapján az oroszt is könnyen elsajátította. Később állást is talált, mert az ott folyó vasútépítési munkálatoknál szükség volt a tudására. Munkatársai szláv hangzású neve és akcentusa miatt lengyelnek nézték, a vezetőség pedig egyszerűen nem vett tudomást hadifogoly mivoltáról. Munkájának köszönhetően gyakorlatilag szabad mozgása volt. 

1918-ban felcsillant a hazatérés reménye, de a polgárháborús Oroszországban ez a lehetőség nagyon bizonytalannak tűnt, ráadásul a monarchiabeli hadifoglyokra komoly veszélyt jelentő cseh légiók is közeledtek. Mindezek hatására felkerekedett, és hamis papírokkal Kínába szökött. 

Hugyeczből Hudec

Hugyecz 1918 novemberében egy dinamikusan fejlődő, tengerparti nagyvárosba, Sanghajba került. Bár ez jogilag kínai város volt, annak területén különleges státuszt élvező, lényegében teljesen önálló angol, francia, német, amerikai és japán kolóniák léteztek. Mivel a világháborúban Kína az antant oldalán harcolt, ezért a központi hatalmak ott élő állampolgárait egyszerűen internálták. Hugyecz ezért a szökésénél használt hamis iratait megtartva orosz állampolgárnak vallotta magát, így tartózkodási engedélyért az ottani főkonzulátuson jelentkezett. A papírjait intéző orosz diplomata azonban nem törődött az útlevelében szereplő Hugyecz névvel, a cirill írásjegyeket latin betűkkel fonetikusan átírva Hudec névre állította ki új iratait. Az akkori veszélyes helyzet miatt a sértett nem tiltakozott, később pedig már ezen a néven lett világhírű, így végül ennél a névváltozatnál maradt. A sors iróniája, hogy 1890-ig Hudec volt a család hivatalos neve, amit akkor magyarosítottak Hugyeczre.

Sanghaj kedvence

Mivel kezdetben semmilyen kapcsolatai nem voltak, ezért egy amerikai cégnél helyezkedett el műszaki rajzolóként, hogy összeszedje a hazautazásához szükséges összeget. Itt azonban hamarosan komoly sikereket ért el, és előbb irodavezető, majd társtulajdonos lett. 1925-ben önállósította magát, és Sanghaj egyik legnépszerűbb építészévé lett. Tervezést és kivitelezést egyaránt vállalt, art deco stílusú épületeivel pedig rendkívül nagy sikert aratott. Dolgozott magánszemélyeknek, vállalatoknak és kormányoknak is, épített lakóházakat, villákat, apartmanházakat, templomokat, kórházakat, szállodákat, de filmszínházakat, oktatási intézményeket, sőt erőművet is. Alkotásai a mai napig meghatározzák Sanghaj képét, és mintegy 60–70 épület köthető a nevéhez.

Bár kezdetben haza akart menni, de sikerei és az otthonról érkező hírek hatására végül kint maradt. 1922-ben megnősült, német feleségétől három gyermeke született. Besztercebányán maradt családja viszont egyre nehezebb helyzetbe került. Apja a háború alatt tönkrement az akkor jegyzett hadikölcsönök miatt. Cégét emiatt el is kellett adnia, ráadásul az újonnan alakult csehszlovák állam is keresettel lépett fel ellene. Ő volt ugyanis a kivitelezője a selmecbányai gimnázium épületének, ami a lankás talajon később megsüllyedt, az átépítés pedig hatalmas összegre rúgott. Az apa nagyon nehezen viselte mindezt, 62 évesen, pár nappal a vádirat kézhezvétele után meghalt.

Haza akart menni

A tőle követelt összeget az állam az örökösökön akarta behajtani, de László a segítségükre sietett. Ügyvédet fogadott, a felmerülő költségeket pedig magára vállalta. Ezzel párhuzamosan családját is támogatta, amely rövidesen ott is hagyta Besztercebányát. Többségük Budapestre, három testvér pedig Sanghajba települt át. Hudec viszont továbbra is számolt a hazatérésével, így a Nógrád megyei Szirákon vásároltatott magának birtokot a nővérével. 

Hudec sanghaji tartózkodása alatt sem feledkezett meg egykori hazájáról. Állampolgárságáról nem mondott le, és ő volt a helyi Magyar Egyesület vezetője. Visszaemlékezéseiben is azt írja, „Shanghaiban magyar mivoltom ismert volt”, és a helyi lapok „magyar nemzetiségű czechoslovak állampolgár”-nak tartották. 1943-ban ő lett Magyarország tiszteletbeli konzulja. Mivel a 2. világháború alatt a várost megszálló japánok nem üldözték a zsidókat, Európából ezrek menekültek ide. Hudec pénzzel, papírokkal és kapcsolatokkal segítette őket. Tisztségét 1944 októberéig viselte, amikor a nyilas hatalomátvétel miatt azonnal lemondott posztjáról.

A világháború után

1945-ben Kínában polgárháború tört ki az addig egymással szövetséges polgári és kommunista erők között, mely az utóbbiak győzelmével végződött. Ez a változás Hudec pályájára is végzetes hatással volt, mivel Sanghaj 1947-ben a kommunisták fennhatósága alá került. Az építészt az új hatalom gyanús figurának tartotta a korábbi kormányzathoz és a magasabb társadalmi körökhöz fűződő kapcsolatai miatt, ráadásul konzulként egy tengelyhatalmak oldalán harcoló országot képviselt. Először házi őrizetbe került, majd rövidesen menekülnie kellett. Távozását követően gyakorlatilag végleg felhagyott az építészettel.

Sanghajból először a svájci Luganóba költözött, majd részt vett a római Szent Péter bazilika altemplomának feltárásában, ahol ókeresztény emlékeket és Péter apostol sírját keresték. Innen a kaliforniai Berkeleybe települt át, ahol a szülővárosára emlékeztető dombos, fenyőerdős vidéken vett telket, hogy ott családi házat építsen. Ezt a munkáját azonban már nem fejezhette be, mert 1958. október 25-én szívroham végzett vele, az épület pedig csak 1960-ra készült el. Végakaratának megfelelően testét hazaszállították szülővárosába, és ott, az evangélikus temetőben található családi sírboltba helyezték örök nyugalomba 1970. augusztus 12-én. Öröksége azonban máig él, és nemcsak a szlovákok, magyarok vagy a kínaiak, de az egész világ számon tartja. 

Vesztróczy Zsolt, a budapesti Országos Széchényi Könyvtár történésze