A belső erő tiszta képei

TALLÓSI BÉLA

Miroslav Cipár művészete műfajilag is gazdag: a közönség elsősorban kitűnő illusztrátorként ismeri, ugyanakkor egyebek közt szabad grafikát, kalligráfián alapuló műveket, asszamblázsokat is alkotott. Illusztrációinak mélysége abban rejlik, hogy alkalmas formákkal és illeszkedő színekkel a szöveg lelkét formálja vizuálisan érzékelhetővé. Teszi ezt olyan eszközökkel, amelyek első látásra bekéredzkednek a tudatba: megfogják a nézőt és hatnak rá. A vizuális forma és az irodalmi mű lelkének találkozásából az egyéni lét érthető, tiszta, időtlen, örökérvényű kérdéseit úgy fogalmazza meg, hogy azonosulni lehet vele: ezért olyan népszerűek az illusztrációi – a szó legtisztább értelmében.

A 2010-ben elhunyt Kass János grafikusművész és illusztrátor mindig elismeréssel és nagy tisztelettel beszélt Miroslav Cipárról és illusztrációs munkásságáról. A szlovák képzőművész magyar kollégája meghívására 2004-ben a szegedi Kass Galériában is kiállított, s budapesti kiállítását Kass János nyitotta meg. Annak a pozsonyi kiállításnak a megnyitóján pedig, amelyen a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában Kass János két Tragédia-ciklusát állították ki, Miroslav Cipár beszélt Kass Jánoshoz fűződő kapcsolatáról. „Engem Mirkónak szólított – mesélte. – Hangsúlyos hosszú ó-val ejtve, hogy Mirkó. Soha senki nem szólított így. Talán csak egyedül az édesanyám. És ez nagyon kedves volt számomra. A Mirkó azonban Kass Jánosnál nem csak a becéző kicsinyítő képzős változatot jelentette. E nyomatékos ó-használat abból is fakadt nála, hogy ő nagyon komótos volt, megfontoltan lassú, szinte már szertartásos. Mindig eltartott nála egy kis ideig, amíg reagált valamire. Ezzel végtelen nyugalmat tudott árasztani, és kölcsönös bizalmat tudott kelteni.”

A Miroslav Cipár festői munkásságát bemutató kiállítás egyfajta festészettörténet is: azt mutatja, ahogy a szlovák művész a múlt század hatvanas éveitől kezdődően teret hódító irányzatokra reagált, saját belső szűrőjét használva, illetve ahogy saját eszközök használatával megjárta a korszak festészeti kísérleteinek útját.

Festészete az egyéni lét kérdéseit boncolgató gesztussal kapcsolódik a grafikájához, ám ugyanezzel el is tér tőle. Festészeti munkáin, mivelhogy nem kötődnek másik műalkotás lelkéhez, az egyén, az egyéniség kibontakozása, egyben kibontása-kibontakoztatása más perspektívát kap: nincs kötve, nincs behatárolva, korlátlan távlatokkal tágulhat. A festői fantázia forma-, szín-, anyag- és mindenféle eszközhasználat révén erőteljesebben szabadjára engedett. A művész azt az elvet követheti, hogy a legtisztább festészet az, amelyik nem annak a kényszerű keresésnek a nyomán születik, hogy mit hogyan kell megfesteni. A legtisztább festészetben egyfajta szabad belső erő kivetüléseként születik meg a kép.

Ivan Jančár, a Pozsonyi Városi Galéria igazgatója, a kiállítás kurátora így fogalmaz: „Miroslav Cipár számára fontos, hogy a festmény olyan látványt nyújtson, ami megragad a néző emlékezetében. Ahogy ő maga mondja, »színes szenzációt« nyújtson a kép. Festményei azonban nem csak a szemnek tetszetősek. A sugárzóan erős vizualitásuk mögött rejlő mélységükkel erős hatást gyakorolnak a lélekre is.”