A becsvágy igézetében

Dunaszerdahely. Könyvbemutatóval kezdődik holnap az V. Nemzetközi Vámbéry Konferencia: A küzdelemnek vége, s még sincs vége című tanulmánykötetet, amely az előző tudományos találkozón elhangzott előadásokat adja közre, Vásáry István professzor mutatja be 18 órakor a Vámbéry Irodalmi Kávéházban.

Dunaszerdahely. Könyvbemutatóval kezdődik holnap az V. Nemzetközi Vámbéry Konferencia: A küzdelemnek vége, s még sincs vége című tanulmánykötetet, amely az előző tudományos találkozón elhangzott előadásokat adja közre, Vásáry István professzor mutatja be 18 órakor a Vámbéry Irodalmi Kávéházban.

Pénteken és szombaton neves szakemberek tartanak előadást a konferencia helyszínén, a volt járási hivatal körtermében.

Ízelítőül néhány téma a két nap programjából: Hun-türkök és asszír-perzsák – népnevek Malalas krónikájában (előadó: Tóth Anna); Vámbéry Kásánban és a Táríkh-e Kásán – egy XIX. Századi iráni kereskedő város életképei (előadó: Sárközy Miklós); A baranta és ami körülötte van (előadó: Baksi Imre); Képek és jelképek – a palesztin iszlám mozgalmak vizuális ideológiája (előadó: Kovács Attila).

A konferencia keretében pénteken lesz a Vámbéry-díj ünnepélyes átadása. (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?