<div>Hatvan éve alakult a Kodály Zoltán Daloskör, amelynek tevékenységét maga a zeneszerző is nyomon követte.</div>
60 éves fennállását ünnepelte a galántai Kodály daloskör
Galánta |
Szombaton ünnepelte a Kodály Zoltán Daloskör megalakulásának 60. évfordulóját. A jeles ünnep alkalmából ünnepi hangversenyt rendeztek a Galántai Művelődési Központban. A jubileumi hangversenyt a Kodály Zoltán Daloskör nyitotta meg, Kodály Zoltán Ady Endre versére komponált Fölszállott a páva című művével, Józsa Mónika vezényletével. Kertész Attila egyetemi tanár, Liszt-díjas karnagy, a Magyar Kodály Társaság elnökségi tagja köszöntötte a kórust és a jelenlévőket. „Csodák történnek, csodaszámba megy a hűség is, hűség egy szellemi örökséghez, egy örök értékhez, a kodályi eszmékhez. Ez a hűség jellemzője a daloskörnek, amelynek tagjai nagykövetei az eszmék közvetítésének itthon, a Kárpát-medencében, Európában és Európán kívül is” – mondta köszöntőjében Kertész Attila. Az énekkar útját a kezdetekkor maga Kodály Zoltán egyengette, aki hozzájárult ahhoz, hogy a kórus az ő nevét viselje. A kórus működését élete végéig figyelemmel kísérte, halála után pedig ezt tette Kodály Zoltánné Péczely Sarolta is. „Hisszük, hogy továbbra is lesznek Galántán, akik éltetik ezt az örökséget, éltetik a szlovákiai magyar kórusmozgalmat” – mondta Kertész Attila, majd átadta a Magyar Kodály Társaság oklevelét. A köszöntő után a Galántai Kodály Zoltán Alapiskola gyermekkara következett, melyet Balogh Csaba, a gyermekkar alapítója vezényelt. Csáky Antal vezényletével a koloni Zobor Hangja Vegyes Kar állt színpadra. A Diósdi Női Kar és a nyitrai Collegia Cantorum Kamarazenekar is köszöntötte az ünneplő daloskört. Becse Szabó Ilona szólista és Ternóczky István orgonaművész is közreműködött a jubileumi koncerten. A Kodály Zoltán Daloskör 1956-ban alakult. Ág Tibor, az alapító karnagy 1979-ig irányította. Őt Chemez Zsuzsanna követte, aki három évig volt karvezető. 1982-től Józsa Mónika a daloskör karnagya. A daloskör az elmúlt időszakban Magyarországon, Erdélyben, Csehországban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban és Izraelben képviselte Galántát. Számos kitüntetést kapott: Galánta város polgármesterének díját kétszer adományozták a jubilánsoknak. Megkapták a Kodály Zoltán-emlékdíjat, a nagyszombati kerületi önkormányzat díját, a Csokonai Vitéz Mihály közösségi díjat.2004 januárjától polgári társulásként működik az énekkar, céljuk a világi és egyházi kórusművek magas szintű előadása, a hazai és a külföldi kórusok közti kapcsolat ápolása.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.