40 éve mutatták be az István, a királyt

István, a király

1983. augusztus 18-án mutatták be a budapesti Városligetben a legnépszerűbb magyar rockoperát, az István, a királyt. A zeneszerző Szörényi Levente és a szövegíró BródyJános már a 70-es évek óta készült egy Szent István korában játszódó zenés dráma megírására.

Az István, a király eredetileg filmnek készült, Nemeskürty István, a Mafilm Budapest Stúdió akkori vezetőjének megrendelésére, Koltay Gábor rendezésében. A koreográfus Novák Ferenc volt, a címszerepet Pelsőczy László játszotta (Varga Miklós énekhangjával), Koppányt Vikidál Gyula, Saroltot Berek Kati, Rékát (Sebestyén Márta énekhangjával) Kovács Ottília alakította. A városligeti bemutatót csak nyilvános forgatásnak szánták, de a hatalmas érdeklődés miatt ez lett az elsődleges produkció. Az előadás óriási siker volt, a végén elhangzó Himnusz után harminc percen át tapsolt a közönség – ez volt a Kádár-rendszer legnagyobb kulturális tömegdemonstrációja. István és Koppány konfliktusa felölelte a pogány-keresztény, a hős-áldozat, az ősi-új, a függetlenség-idegen hódoltság ellentéteket, amelyeket mindenki a maga ízlése, ismerete és világnézete szerint értelmezhetett. A politika részben támogatta, részben tűrte a darabot, kicsit talán meg is riadt tőle, de tiltani már nem merte. Egy előadást terveztek, aztán még hatszor megismételték, több mint százezer ember látta a Városligetben az István, a királyt. A bemutató helyszíne ekkor kapta a Királydomb nevet. A Koltay Gábor vezette filmes stáb négy előadáson dolgozott, az 1984-ben bemutatott István, a király filmet több millióan láttak a mozikban. Az évforduló alkalmából a rockoperából készült zenei album éppen ma jelenik meg megújult hangminőségben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?