28 nappal később

A Mátrix óta biztosan tudjuk, hogy az ember egyszerűen képtelen elviselni a tökéletes világot. Maga Smith ügynök világított rá, hogy inkább rombolunk, minthogy elfogadjuk a tökéletest. Ha kicsit jobban utána gondolunk, lehet benne valami. Ha csak a filmeknél maradunk, már akkor szembetűnik, hogy egy kezünkön meg tudnánk számlálni azokat a filmeket, melyek a tökéletes világot mutatják be. Ha van ilyen film, akkor az is inkább arról szól, hogy az ember miként rombolja le ezt az utópiát. Elég csak Danny Boyle Partjára gondolni: az ember megtalálja a paradicsomot, aztán végül teljesen le is rombolja azt. Boyle akkor egy majdnem tökéletes világot bomlasztott fel filmjében, ám jelen esetben nem szöszmötölt egy csodás kép kialakításával, amit később megsemmisíthet. Egyenesen a sűrűjébe csöppenünk: Anglia (a világ?) teljes lakossága pusztulóban van egy vírus miatt. A tét természetesen az életben maradás – eljutni egy olyan helyre, ahol az nyugodtan hajthatják álomra a fejüket.

A film nagyon szereti ábrázolni az embert, aki az utolsó utáni pillanatban is küzd. Mindegy, hogy atomkatasztrófa, sárkányok, vagy akár egy vírus pusztította el a Föld lakosságának kilencvenkilenc százalékát, a maradék egy százalék mindig küzd az életben maradásért. Végülis nem a tökéletesség tesz minket emberré, hanem az, hogy küzdünk a tökéletességért. Még akkor is, ha egy fikarcnyi esély sincs akár csak megközelíteni is azt.

A legújabb világvégét elénk vetítő mozi leginkább a Stephen King-féle Végítélet és a Resident Evil érdekes gyermekének tűnik. Egy majmokkal teli laborban pusztító vírus szabadul el, mely pillanatok alatt gyilkológépet varázsol mindenkiből. 28 nappal az első megbetegedés után London utcái kihaltak, csak a veszélyre figyelmeztető plakátok hirdetik, hogy itt valami borzalom történt. Jim erre a világra ébred egy kórházi asztalon, és fogalma sincs, mi történhetett. Nagyon nincs is ideje töprengeni, hisz hamar világossá válik, hogy London mégsem olyan kihalt, mint amilyennek látszik. Fertőzöttek hada igyekszik a maradék tiszta embert a saját táborukba állítani. A maroknyi „túlélőnek” nincs más lehetősége, mint útra kelni, és megkeresni azt a helyet, ahonnan egy alig vehető rádióadás érkezik. Az út azonban tele van fenyegetéssel, és a cél elérése is rejthet veszélyeket magában.

Legyinthetünk, hogy ezt már százszor láttuk. A világvége nem újdonság. Kétségtelen, hogy az alapötlet több, mint lerágott csont, de Danny Boyle, aki a Trainspottinggal robbant be a köztudatba, szinte garancia valami újra és ijesztőre. És bizony nem is csalódunk. Sejthetjük, hogy mire számíthatunk, mégis a bizonytalanság, a reménytelenség olyan áthatóan sugárzik a vászonról, hogy képes teljesen magával rántani. A tökéletes alaphangulatot pedig sikeresen feldobja egy-egy vérfagyasztó jelenet, ami ha nem is teljesen váratlan, de képes „meglepni” a nézőt. Az ismeretlen színészek és játékuk pedig még hitelesebbé teszik a történetet, mely kellően drámai és kegyetlen. A cselekmény előrehaladtával pedig kiderül, hogy nem is a vírus és annak áldozatai jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem az ember, aki szabályok hiányában képes a kór nélkül is vadállattá válni.

Egy újabb angol filmnek lehetünk szemtanúi, mely a végkimerülésig járatott történetbe hihetetlen technikai trükkök és nagy hollywoodi nevek nélkül képes életet csempészni, és elgondolkodtató tartalommal megtölteni azt. A hatás kézzelfogható, utólag is kiráz a hideg, és hosszú perceken keresztül merenghetünk a látottakon. (mozinet)

28 nappal később (28 Days Later), színes, angol-amerikai film, 112 perc, Rendezte: Danny Boyle, Szereplők: Cillian Murphy, Megan Burns, Naomie Harris, Brendan Gleeson, Christopher Eccleston