125 éve született Bulgakov, A Mester és Margarita szerzője

Budapest |

<p>Százhuszonöt éve, 1891. május 15-én született Mihail Afanaszjevics&nbsp;Bulgakov&nbsp;orosz író, A Mester és Margarita című regény szerzője.&nbsp;</p>

Kijevben született, ahol apja a teológiai akadémia professzora volt. 1916-ban szerzett orvosi diplomát, praxisát egy vidéki kórházban kezdte meg. Az 1917-es forradalmak után behívták a fehérekhez katonaorvosnak, de a Kaukázusban tífuszt kapott és 1920 elején az immár vörösök uralta Vlagyikavkazban leszerelték. Orvosi pályájának végleg búcsút intett és az írásnak szentelte magát.

Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol szatirikus lapoknak írt riportokat és karcolatokat. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták. 1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. A trilógia harmadik része, az 1925-ben megírt Kutyaszív, amely az 1917-ben kezdődött történelmi folyamat veszedelmeire figyelmeztet látnoki erővel, csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban, hazájában 1987-ig be volt tiltva.

Írói sorsa 1925 és 1930 között elválaszthatatlan volt a színháztól. 1926-ban - nem kis nehézségek árán - színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották. Népszerűsége, de ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, Vlagyimir Majakovszkij például élesen támadta. 1929-ben a Menekülés című darabját Sztálin szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve az író sorsát. Egy év múlva már minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát nem talált, rendkívül szűkös körülmények között élt. Kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levelében azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel telefonon és dramaturgi állást kapott a Művész Színházban.

1932-ben és 1933-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliere-ről, áttételesen a színház és a hatalom viszonyáról, ebből született az Álszentek cselszövése című színdarabja. (Magyarországon Álszentek összeesküvése és Képmutatók cselszövése címmel is bemutatták művét.) Színházi regény című munkájában keserű alapossággal mutatta be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját.

Élete utolsó éveiben betegségével küszködve írt még néhány operalibrettót, valamint egy darabot Sztálinról, amelyet azonban a cenzúra elutasított. A Mester és Margarita című regényét már súlyos betegen fejezte be, ezután állapota rohamosan romlott. Látását szinte teljesen elvesztette, 1940. március 10-én moszkvai otthonában halt meg vesezsugorban.

Az életpályát lezáró A Mester és Margarita című filozofikus-szatirikus műben Bulgakov lemondott az időrendiségről, több síkra helyezte a cselekményt. Az egyik sík a harmincas évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Poncius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. A regény hosszú évekig kéziratban hevert, csak 1966-ban és 1967-ben jelentették meg a Moszkva című irodalmi folyóiratban. Ebből a változatból a cenzorok mintegy 14 ezer szót kihúztak, a hiányzó részek szamizdatban terjedtek, a csonkítatlan, a kézirathoz hű kiadás csak 1973-ban látott napvilágot.

Bulgakov posztumusz rehabilitációja a hatvanas évek elején, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa után kezdődött meg. Kiadták néhány elbeszélését, drámáját, de a nagy művek teljes megjelenésére az orosz közönségnek a nyolcvanas évekig várnia kellett. Az író több művét is megfilmesítették (Fehér gárda, Kutyaszív, A Mester és Margarita), darabjai közül többet Magyarországon is bemutattak. Nevét egy 1982-ben felfedezett aszteroida is viseli.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?