100 éve halt meg Ady

„Ő volt az, akiben teljes lett az idő, akinek elébe futottak az előfutárok, aki kimondta a szót, amit ki kellett mondani. Az egész nemzedék köréje csoportosult, így Ady Endre koráról kellene beszélni. Az első pillanattól kezdve, amint feltűnt, egyszerre formát kapott az addig khaotikus irodalmi tudat” – írta róla Szerb Antal 1934-ben, úttörő módon kijelölve a költő helyét a magyar irodalomban. 

Érmindszenten született 1877ben. Jogot hallgatott, de a bohém „garabonciás” élet jobban vonzotta, ezért 1898-ban újságírónak állt Debrecenben. A cívisváros légköre fárasztotta, emiatt a mozgalmas, élénk Nagyváradra költözött, amelyet pezsgő kulturális élete miatt „Pece-parti Párizsnak” nevezett. Élete 1903-ban fordulóponthoz érkezett, amikor megismerkedett a Párizsban élő gazdag kereskedő, Diósy Ödön feleségével, Brüll Adéllal, Lédával. Szenvedélyes szerelmüket megörökítő versei még az egyházi és hivatalos körök felháborodását is kiváltották. Ám a szemérmes magyar szerelmes költeményekhez szokott olvasóközönséget lenyűgözték ezek a versek. Nyolcszor járt Párizsban, ahonnét több mint ötszáz cikket és sok verset küldött a Budapesti Naplónak. Költőként az 1906-os harmadik kötetével, az Új versekkel tört be a köztudatba. 1908tól az induló Nyugat munkatársa, majd szerkesztője lett. Képeit látomásokká növesztette, új mitológiát teremtett, névjegyévé váltak nagybetűs szimbólumai. Verseiben az elátkozott magyar sorsot kutatta régies, bibliás, maga alkotta kifejezésekkel. 

Lédával 1912-ben szakítottak, Ady 1914-ben találkozott az akkor húszéves Boncza Bertával, akivel 1911 óta levelezett. A lány apjának tiltása ellenére összeházasodtak. Verseiben fiatal szerelmét Csinszkának nevezte el. 

Ady világosan látta a világháború közeledését, kortársai többségével ellentétben félelemmel és iszonyattal töltötte el a vérontás lehetősége. Halála előtt sem magát, hanem nemzetét féltette. 

Halálának 100. évfordulója alkalmából 2019-et Ady-emlékévvé nyilvánították