Zeman menesztené a cseh kormányt

Prága |

<p>Miloš Zeman cseh köztársasági elnök úgy véli, hogy Petr Nečas kormányának a botrány után nem kellene folytatnia munkáját. Az államfő újságírói érdeklődésre szombaton a közép-csehországi Lidicében beszélt erről, ahol részt vett a település nácik általi elpusztításának 71. évfordulója alkalmával rendezett megemlékezésen.</p>

 

"A vádakat nagyon komolynak tartom. A rendőrfőkapitány és a legfőbb államügyész urak meghallgatása után arra a következtetésre jutottam, hogy a vádak megfelelő bizonyítékokon nyugszanak. Bár ez közvetett, de világos válasz a kérdésre" - válaszolta Zeman. Az újságírók azt kérdezték az államfőtől, jónak tartaná-e, hogy Petr Nečas kormánya továbbra is hivatalában maradjon.

A cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtökön razziát hajtott végre a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, a prágai városi hivatalban és néhány vállalat, illetve vállalkozó székhelyén. Az akció során nyolc személyt - köztük Jana Nagyovát, a miniszterelnök kabinetfőnökét - őrizetbe vettek, s hét ellen hivatallal való visszaélés és korrupció gyanújával vádat is emeltek. Vizsgálati fogságba vetésükről a nap folyamán dönt az ostravai járási bíróság.

Zeman eddig nem nyilatkozott az ügyben. Pénteken délután külön-külön találkozott Martin Cervícek országos rendőrfőkapitánnyal, Bohuslav Sobotkával, az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnökével, Necas kormányfővel, az igazságügyi miniszterrel és az államügyészekkel. A találkozókról semmiféle hivatalos tájékoztatást nem adtak ki. Az elnök csak annyit mondott, hogy először részletesen tájékozódik, majd azt követően fog nyilatkozni.

Nečas miniszterelnök ismételten úgy nyilatkozott, hogy személyesen nem követett el semmiféle bűncselekményt, ezért nem is kíván lemondani. Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) pénteken este bizalmatlansági indítványt nyújtott be parlamentben, amelyről várhatóan kedden szavaz a képviselőház. Míg az ellenzék a kormányfő távozását követeli, a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a TOP 09 párt vezetése kiállt a miniszterelnök mellett, s nem lát okot lemondására.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?