Zeman kedden közli, hogyan tovább

Prága |

<p>Az államfőnek az a feladata, hogy mihamarabb kinevezze az új miniszterelnököt - jelentette ki Miloš Zeman cseh köztársasági elnök szerdai prágai sajtóértekezletén.</p>

Elmondta: a hét végén találkozik a parlamenti pártok vezetőivel, akik javaslatokat terjesztenek elő a kormányválság megoldására. "A tárgyalások eredményéről jövő kedden sajtótájékoztatón számolok be" - közölte.     Arról, hogy a kormányválság megoldásának melyik forgatókönyvét tartaná a legjobbnak, Zeman nem nyilatkozott. Leszögezte: a dolgokat előbb a pártokkal beszéli meg, s döntéséről csak azután nyilatkozik a sajtónak.     Kérdésekre válaszolva Zeman leszögezte: a döntést a kormányfőjelöltekről a politikai pártoknak kell meghozniuk, abba nem kíván beavatkozni. Nem zárta ki az előre hozott választás lehetőségét sem, de felhívta a figyelmet annak költségeire és következményeire is. Az idő előtti választás esetén mintegy 100 törvénytervezetet kellene újratárgyalnia a parlamentnek, s maga a választás lebonyolítása mintegy félmilliárd koronába (több mint 5,5 milliárd forintba) kerülne, amit "az ablakon kidobott pénznek lehet minősíteni".      "Ezzel nem akartam azt mondani, hogy teljesen kizárom az előre hozott választást" - hangsúlyozta az államfő. Megjegyezte: nem az elnök dolga, hogy a képviselőházban 120 képviselőt megnyerjen a testület feloszlatásához. A hatályos szabályok szerint ugyanis a parlamenti alsóház feloszlatásához a tagok háromötödének a támogatása szükséges.      A kormányoldal és az ellenzék elképzelései a kormányválság megoldásáról továbbra is eltérnek egymástól. Előrelépést az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) és a kormánykoalíciós TOP 09 párt vezetőségeinek szerdai találkozója sem hozott. A koalíció szeretné folytatni a kormányzást, de új miniszterelnökkel. A CSSD előre hozott választást szeretne.      Csehországban azt követően alakult ki kormányválság, hogy a rendőrség csütörtökön razziát tartott a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, s őrizetbe vett több politikust és magas rangú hivatalnokot, köztük Jana Nagyovát, a miniszterelnök kabinetfőnökét. A botrány következtében Nečas hétfőn lemondott hivataláról, ami a hatályos szabályok szerint a kormány lemondását is jelentette. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?