Zárolnák Arafat számláit

Berlin/Rámalláh. A korrupciós vádak ismételt felbukkanása után a német parlamenti pártok azt javasolják, hogy az Európai Unió függessze fel a Palesztin Hatóságnak juttatott fejlesztési segélyek folyósítását.

Ez „célszerű módja volna annak, hogy a Jasszer Arafat palesztin elnökkel zajló hatalmi harcban az EU a mérsékelt, konstruktív erőket támogassa” – mondta a Berliner Zeitungnak Gert Weisskirchen, a szociáldemokrata Bundestag-frakció külpolitikai szóvivője. Az SPD-politikus szerint a napok óta tartó palesztin kormányválság Arafat politikai alkonyának a kezdetét jelzi. Az ellenzéki kereszténydemokraták közel-keleti szakértője óvatosságra intett a segélyek befagyasztásával kapcsolatban. Ruprecht Polenz szerint esetleges EU-szankciók könnyen a békefolyamat radikális ellenfeleinek (például a Hamásznak) a megerősödését vonhatják maguk után. A CDU-politikus szerint inkább Arafat bankszámláit kellene zárolni, amelyeken „nyilvánvalóan jogtalanul parkolnak európai fejlesztési segélyek”. Óva intett Arafat leírásától a kormányzó Zöldek szakértője. Christian Ströbele úgy vélte, elnökük jövőjéről maguknak a palesztinoknak kell dönteniük. Mindazonáltal síkraszállt a Palesztin Hatóságnak átutalt EU-segélyek hatékonyabb ellenőrzéséért. „Ügyelni kell arra, hogy a pénz ne kétes csatornákba kerüljön, hanem valóban eljusson a rászorulókhoz.” A ZDF televízió gázai beszámolója szerint a palesztinok körében erősödik az elégedetlenség és a harag a hatóság funkcionáriusai iránt. Egy-egy miniszter hivatalosan 300 dollár fizetést kap, mégis méregdrága autókban furikázik családjával együtt.

A palesztin parlament tegnap határozatban kérte Arafattól Ahmed Korei miniszterelnök lemondásának elfogadását, illetve egy új, a reformokat bátran keresztülvivő kabinet kinevezését. A határozat bírálja Korei kormányát, amiért az utóbbi időben tapasztalható zavargások idején nem volt képes fenntartani a törvény uralmát és a rendet. Korei vasárnap nyújtotta be lemondását a Gázai övezetben előállt zűrzavaros biztonsági helyzet miatt, Arafat azonban nem fogadta el. A palesztin kormányfő reformtörekvései rendre elbuktak Arafat ellenállásán. A parlament tegnapi rendkívüli ülését azután tartották meg, hogy egy különbizottság kivizsgálta a Gázai övezetben a hét végén történt erőszakos események okait, és erről határozattervezetet készített.

Elítélte tegnap a parlament a Nabil Amr parlamenti képviselőt, volt minisztert ért fegyveres támadást. Korei kormányfő a palesztin területeken uralkodó káosz és a biztonsági erők gyengesége újabb bizonyítékának minősítette az Amr elleni fegyveres támadást. A kormányfői hivatal állásfoglalása szerint az incidens „a (palesztin) nép és a vezetés körében uralkodó legmélyebb biztonsági válság közvetlen megnyilvánulása”. A reformerként ismert Amr súlyosan megsérült a lábán, amikor álarcos palesztin fegyveresek rálőttek a háza előtt. A palesztin belpolitikai válság kezdete óta ő a legismertebb palesztin személyiség, aki ellen merényletet követtek el. Egy éve már rálőttek a házára, miután hevesen bírálta Arafat kormányzási módszereit.

A parlament ma újabb rendkívüli ülést tart. A törvényhozók akár sztrájkolni is készek azért, hogy Arafat nagyobb hatáskört biztosítson a kabinetnek és a törvényhozásnak. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?