Zarándokok gépének kényszerleszállása Szaúd-Arábiában, sok sérült

Dzsidda/Rijád |

<p>Huszonkilencen megsérültek, köztük hárman súlyosan, miután kényszerleszállást hajtott végre a szaúdi Saudia légitársaság iráni zarándokokat szállító Boeing 767-es gépe a nyugati Medina repülőterén - közölte a szaúdi polgári repülésügyi főhatóság.</p>

Háled al-Haibári, a főhatóság szóvivője elmondta, hogy 18 sérültet még a repülőtéren elláttak, 11-et kórházba kellett vinni. A járaton, amely az iráni Meshedből indult, összesen 315-en utaztak, 299 utas és 16 főnyi személyzet - tette hozzá. Mint mondta, a pilóta az egyik hátsó kerék problémáját jelezte. A szóvivő megjegyezte még, hogy a gépet egy másik társaságtól bérelték.    Egy szemtanú közlése szerint a Boeing két sikertelen kísérlet után ért földet. Fotósoknak és videósoknak a baleset után a netre föltett felvételein a gép a kifutón látható, és látszik az is, hogy a jobb szárnya megrongálódott. A szaúdi szóvivő igazolta a képek valódiságát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?