Washingtont bírálja

London. Az Amnesty International (AI) tegnap nyilvánosságra hozott éves jelentésében aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy elszigeteltségben tartják azt a mintegy 1200 főt, akiket az amerikai hatóságok a tavaly szeptember 11-i merényletek után tartóztattak le.

London. Az Amnesty International (AI) tegnap nyilvánosságra hozott éves jelentésében aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy elszigeteltségben tartják azt a mintegy 1200 főt, akiket az amerikai hatóságok a tavaly szeptember 11-i merényletek után tartóztattak le. Ugyancsak Washingtont bírálja a nemzetközi emberi jogi szervezet a halálbüntetés gyakori alkalmazása miatt. Adatai szerint 2001-ben 63 férfit és 3 nőt végeztek ki, köztük szellemi fogyatékosokat és olyanokat, akik tettük elkövetésekor még kiskorúak voltak. A szervezet szerint az az amerikai kongresszus és a brit parlament által elfogadott törvény, amely különleges katonai bizottságokat állított fel a nemzetközi terrorizmussal való kapcsolatokkal gyanúsítható külföldiek feletti ítélkezésre, „megkerüli a pártatlan bíráskodás nemzetközi normáit“. Ugyanakkor az AI emlékeztet arra, hogy annak idején elítélte a Világkereskedelmi Központ és a Pentagon elleni terrortámadásokat. Az AI úgy tudja, hogy az USA-ban a rendőrök gyakran bántalmazzák az őrizeteseket, és sűrűn elfordul, hogy indokolatlanul használják fegyverüket. Európában gyakoriak a rendőrségi kínzások Litvániától Spanyolországig, és az emberi jogok súlyos megsértésével vádolhatók az orosz hadsereg és szövetségei Csecsenföldön. A jelentés szerint fokozódik a földrészen a rasszizmus, a kisebbségek elleni fellépésekről beszámolók érkeztek Finnországtól Olaszországig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?