Washington négy amerikait ölt meg dróncsapással 2009 óta

Washington |

<p>Az Egyesült Államok összesen négy amerikai állampolgárt ölt meg külföldön terrorelhárító dróncsapásokkal 2009 óta - közölte szerdán Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter.</p>

Az Obama-kormány most először ismerte el hivatalosan, hogy pilóta nélküli repülőgépekkel idegen országokban amerikai állampolgárokat öletett meg Jemenben és Pakisztánban. A sajtó már régóta tényként kezeli az értesüléseket, amelyeket Washington eddig sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánt.    Holder a szenátusi igazságügyi bizottság elnökéhez, Patrick Leahyhez intézett levelében azt állította, hogy a Jemenben likvidált Anwar al-Awlaki radikális muszlim prédikátor volt az egyetlen a négyek közül, akit szándékosan vettek célba és öltek meg.    A többi három, akiket az Egyesült Államok nem szándékosan vett célba, az ugyancsak Jemenben életét vesztett Samir Khan és Abdulrahman Al-Awlaki (a prédikátor fia), valamint a Pakisztánban megölt Jude Mohammed volt.    Samir Khan ugyanabban a dróncsapásban vesztette életét, mint az idősebb Awlaki. Mohammed halálát szerdán első ízben erősítette meg az amerikai kormány.    Az igazságügyi tárca vezetője a hivatalos beismerést egy nappal azelőtt tette meg ezt, hogy Barack Obama elnök csütörtökön, a washingtoni Nemzeti Védelmi Egyetemen beszédet mond a fegyveres drónok alkalmazásáról és a terrorizmus elleni harcról.     Eric Holder tavaly márciusban, az Északnyugati Egyetemen részletezte először az Obama-kormánynak az Egyesült Államok ellen támadást tervező és külföldön tartózkodó amerikai állampolgárok likvidálásával kapcsolatos álláspontját, amely a bírálók szerint ellentétes mind az amerikai, mind a nemzetközi joggal.     A miniszter kijelentette, hogy azok az amerikai állampolgárok, akik csatlakoztak az al-Kaidához, vagy a terrorhálózat társzervezeteihez, halálos csapás célpontjai lehetnek, amennyiben az Egyesült Államokat küszöbönálló veszély fenyegeti és az adott személyek elfogása megvalósíthatatlan.     Holder fejtegetése szerint az ilyen csapásokhoz nincs szükség bírósági felhatalmazásra, mert az elnök elrendelheti az erő alkalmazását idegen földön egy olyan külföldi terrorszervezet vezetője ellen, amely háborúban áll az Egyesült Államokkal "még akkor is, ha az illető történetesen amerikai állampolgár".     Az igazságügyi miniszter ugyanakkor rámutatott, hogy halálos erő amerikaiakkal szembeni külföldi alkalmazásának meg kell felelnie a hadviselés több törvényének, egyebek mellett biztosnak kell lenni abban, hogy a célpont katonailag értékes és hogy lépések történtek a járulékos veszteségek korlátozására.     Eric Holder idén márciusban vihart kavart a témakörben, amikor egy kiszivárogtatott belső igazságügyi állásfoglalással kapcsolatban leszögezte: nem tart elképzelhetetlennek egy olyan forgatókönyvet, amely szerint az Egyesült Államok területén rendkívüli esetben dróncsapást rendeljenek el amerikai állampolgárok ellen. A botrányt lezárandó Holder leszögezte, hogy az általa kifejtett vélemény pusztán hipotetikus volt, hogy ilyen eset még sohasem fordult elő és hogy az amerikai kormány nem tervez ilyen lépést.     A szerdai levelében Holder minden korábbinál tovább ment az idősebb Awlaki likvidálásának tárgyalásában. Rámutatott: nem az vezetett az al-Kaidával együttműködő prédikátor likvidálásához, hogy az az Egyesült Államok elleni támadásokra buzdított, hanem konkrét tettei indokolták a megölését.     A miniszter szerint Awlaki nemcsak a 2009 karácsonyán egy Detroitba tartó utasszállító elleni, meghiúsult ("alsónadrágos") merénylet kitervelője volt, de kulcsszerepet játszott abban a tervben is, amelynek értelmében 2010 októberében két, Egyesült Államokba tartó teherszállító repülőt robbantottak volna fel. Holder azt állította, hogy Awlaki részt vett a pokolgépek kifejlesztésében és tesztelésében is.    A tárcavezető szerint Awlaki részese volt számos más, az amerikai és a nyugati érdekek ellen irányuló merénylet kitervelésének is, amelyeket azonban az érzékeny források védelme miatt nem hozhat nyilvánosságra. Mint írta, abban az időben is ilyen terveken dolgozott, amikor megölték.     "Az Awlaki célba vételére vonatkozó döntés jogszerű, átgondolt és igazságos volt" - írta Holder.     Barack Obama elnök 2011. szeptember 30-án jelentette be Awlaki halálát, és elismerésben biztosította a titkosszolgálatokat, de nyíltan nem ismerte el, hogy a prédikátorral amerikai csapás végzett.    A dróncsapások kérdése élesen vetődött fel John O. Brennan későbbi CIA-igazgató szenátusi meghallgatásán is. Brennan védelmébe vette a pilóta nélküli repülőgépekkel külföldön végrehajtott csapásokat, de elismerte, hogy azokkal kapcsolatban nagyobb nyilvánosságra van szükség. Az igazságügyi miniszterhez hasonlóan írásban közölte a hírszerzési bizottság tagjaival: az amerikai kormánynak nem áll szándékában, hogy drónokkal amerikai állampolgárokat öljön meg az Egyesült Államok területén.    Zeke Johnson, az Amnesty International tisztségviselője Holder levelével kapcsolatban szerdán kijelentette: "Az Obama-kormány továbbra is igényt formál arra a jogkörre, hogy a világon bárkit és bárhol megölethessen a globális csatatér jogelmélete és a fenyegető veszély koncepciójának radikális újradefiniálása által." 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?