Washington eltávolítaná Mugabét

London. Brit lapértesülés szerint az USA Robert Mugabe zimbabwei elnök hatalomból való eltávolítását akarja, és a kormányváltás megvalósítása érdekében együttműködik a dél-afrikai ország ellenzékével.

London. Brit lapértesülés szerint az USA Robert Mugabe zimbabwei elnök hatalomból való eltávolítását akarja, és a kormányváltás megvalósítása érdekében együttműködik a dél-afrikai ország ellenzékével. A The Guardian tegnap Walter Kansteinert, az amerikai külügy afrikai ügyekben illetékes államtitkár-helyettesét idézte, aki a zimbabwei fehér farmerek tömeges letartóztatása, illetve bujdosása kapcsán törvénytelennek és irracionálisnak nevezte Robert Mugabe elnök hatalmát. Washington szerint Mugabe csalással érte el márciusi újraválasztását, és az ő politikája a felelős a Zimbabwét fenyegető éhínségért. Kansteiner nem részletezte, miként kívánja az Egyesült Államok elérni Mugabe hatalmának megdöntését. Csupán annyit közölt, hogy együttműködnek a helyi szakszervezetekkel, a demokráciabarát csoportokkal, emberi jogi szervezetekkel a politikai változás megvalósításáért. Kérdésre válaszolva elutasította egy kereskedelmi embargó bevezetésének a lehetőségét, mondván, azzal csak a zimbabwei átlagpolgárt sújtanák. Kansteiner azután nyilatkozott, hogy a zimbabwei rendőrség megkezdte azoknak a fehér farmereknek a letartóztatását, akik ellenszegülve a kormány földrendeletének és ultimátumának, augusztus 9-ig nem hagyták el birtokaikat. Szerdáig a zimbabwei rendőrség 215 farmert vett őrizetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?