Von der Leyen: kemény munkát igényel a haladás az ukrán EU-tagsághoz vezető úton

Ursula von der Leyen
Brüsszel |

Ukrajnának „egyértelmű európai perspektívája van”, de az EU-tagsághoz vezető út időbe telik, az előrehaladás kemény munkát igényel – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a kijevi parlamenthez intézett beszédében pénteken.

Ursula von der Leyen videóhíváson keresztül elmondott beszédében hangsúlyozta: Ukrajna az Európai Unió tagjelölt országává vált, amely „alig öt hónappal ezelőtt még szinte elképzelhetetlennek tűnt”.

„Hosszú út áll előttünk, de Európa az önök oldalán lesz minden lépésnél, ameddig csak kell, a háború e sötét napjaitól egészen addig a pillanatig, amikor az ország átlép az Európai Unióba vezető kapun” – fogalmazott.

Kiemelte ugyanakkor: az előrehaladás „kemény munkát igényel”, a lehető leghamarabb számos döntő reformra van szükség. Von der Leyen a legsürgősebb szükséges intézkedések között elsőként a korrupcióellenes fellépést említette, amellyel kapcsolatban kiemelte: a lehető leghamarabb ki kell nevezni a korrupcióellenes ügyészség új vezetőjét és az ukrán nemzeti korrupcióellenes hivatal új igazgatóját. Meg kell fontolni az Alkotmánybíróság reformjára vonatkozó terveket, és új szabályokra van szükség a bírák kiválasztási eljárásaihoz, a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban. Fontosnak nevezte továbbá a médiatörvény elfogadását, amely – mint mondta – összehangolja Ukrajna jogszabályait a jelenlegi uniós normákkal. Valamint olyan új szabályok bevezetését sürgette, amelyek csökkentik az oligarchák gazdaságra gyakorolt túlzott mértékű befolyását.

Az európai intézmények éjjel-nappal azon dolgoznak, hogy támogassák Ukrajnát. Azonban az ország elszántságára és erőfeszítésére is szükség van a munka elvégzéséhez – tette hozzá a brüsszeli testület elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?