Visszatérést fontolgatja Václav Klaus

Prága |

<p>Visszatérését fontolgatja a politikai életbe Václav Klaus volt cseh államfő, aki a hazájában jelenleg uralkodó állapotokat &quot;reménytelennek&quot; látja.</p>

A 72 éves konzervatív politikus a ČT 24 cseh televízióadónak nyilatkozva vetette fel politikai pályafutásának esetleges folytatását az előre hozott választások közeledtével.    "Ha volna lehetőség valamit mondani, megérné" - mondta Klaus az október végén esedékes választásokon való részvételre célozva. Döntést ugyanakkor még nem hozott ez ügyben.    A cseh képviselőház kedden határozott önmaga feloszlatásáról, megnyitva az utat az új voksolás kiírása előtt. Miloš Zeman államfő pénteken a parlamenti pártok vezetőivel tartott találkozó után jelentette be, hogy október 25-26-án tartják az előre hozott választásokat, amelyektől a június közepén kirobbant kormányválság megoldását várják.    Václav Klaus márciusig volt a közép-európai ország köztársasági elnöke, a tisztségre azonban - tíz éven át tartó megbízatása után - nem pályázhatott újra. A közelgő választásokon a Median Intézet legutóbbi felmérése szerint a volt elnök által 1991-ben alapított és eddig hatalmon lévő Polgári Demokratikus Párt (ODS), valamint koalíciós partnere, a konzervatív TOP 09 együtt is csak 28,5 százalékos támogatottságra számíthat. A voksolás győztese az előrejelzések alapján a szociáldemokrata párt (ČSSD) lesz.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?