Visszaszorította a tálibokat az afgán hadsereg Hilmend tartományban

Kandahár |

<p>Az afgán különleges erők kiszorították a tálib lázadókat az ország déli részén található, és az afganisztáni máktermesztés központjának számító Hilmend tartomány egyik stratégiai fontosságú körzetéből, enyhítve ezzel a székváros, Laskargáh körüli nyomáson - közölte csütörtökön a védelmi minisztérium.</p>

"Biztosítottuk Laskargáh környékét és Nava körzete is az afgán hadsereg ellenőrzése alatt áll" - mondta az AFP francia hírügynökségnek Davlat Vaziri, a védelmi minisztérium szóvivője.

"Folytatjuk a műveleteket azzal a céllal, hogy megtisztítsuk a maradék területet az ellenségtől" - tette hozzá. A szóvivő tagadta, hogy Nava település - amely a 200 ezres Laskargáhtól délre található és stratégiai fontosságú a város védelme szempontjából - a felkelők kezére került volna, akik ellenőrzésük alatt tartanak már számos kerületet a tartományban.

 "A katonák házról házra haladnak, hogy kiszorítsák a civilek között elrejtőző tálibokat" - tette hozzá. Elmondása szerint "80 tálib halt meg", akiknek "holttestei" az utcán hevernek.

A Pakisztánnal határos, többségében pastu nemzetiségűek által lakott Hilmend a legnagyobb a 34 afganisztáni tartomány közül. Önmagában ez a terület biztosítja a világ ópiumtermelésének közel 80 százalékát, fontos bevételi forrást nyújtva a szélsőséges iszlamista tálib felkelőknek. A tartomány soha nem állt teljesen állami ellenőrzés alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?