VIDEÓ: Csuklyás fegyveresek rontottak be egy élő tévéadásra

VIDEÓ: Csuklyás fegyveresek rontottak be egy élő tévéadásra

Csuklyás fegyveresek rontottak be kedden az ecuadori TC televízió stúdióiba adás közben, lövöldözést és sikolyokat is lehetett hallani, néhány dolgozót túszul ejtettek, akiket később a rendőrség kiszabadított, a fegyvereseket pedig elfogták.

Előző nap Daniel Noboa elnök szükségállapotot hirdetett ki.

Az élő adásban látni lehetett, amint a stáb tagjai a TC quayaquili stúdióinak padlóján kuporogtak, miközben fegyveresek a kamera előtt gesztikuláltak. Azt is lehetett hallani, amint valaki felkiáltott: „a rendőrséget ne!”.

Az országos rendőrség a közösségi médiában közölte, hogy a különleges egységeit a helyszínre vezényelték.

Később Roberto Izurieta Cánova, az elnök hivatal vezetője közölte, a televízió túszul ejtett munkatársait a rendvédelmi erők kiszabadították. Az országos rendőrparancsnok pedig bejelentette, hogy a televízió épületébe behatoló valamennyi fegyverest elfogták.

Noboa, az ország egyik leggazdagabb embere, aki novemberben lépett hivatalba, a kábítószer-kereskedelem, valamint az utcai és a börtönökben dúló erőszak visszaszorítását ígérte.

Noboa hatvannapos szükségállapotot hirdetett ki hétfőn, felhatalmazva a katonaságot, hogy járőrözzön, egyebek mellett a börtönökben, és országos éjszakai kijárási tilalmat rendelt el.

Az intézkedés válasz volt a Choneros bűnszövetkezet vezetőjének, Adolfo Macíasnak a börtönből történt szökésére, ahol harmincnégy éves büntetését töltötte, valamint más, börtönökben történt incidensekre, amelyek során a fogva tartottak őröket ejtettek túszul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?