Véget ért a demonstráció Budapesten

Budapest |

<p>Véget ért a Kossuth téren a közszolgálai szakszervezetek demonstrációja – jelenttette a HírTv tudósítója. Az eseményen mintegy 20-25 ezren vettek részt. Kiderült az is: ha a kormányzat nem hajlandó tárgyalni, és hétfőn nem sikerül folytatni a megbeszléseket, akkor január 12-én nem demontsrációval, hanem sztrájkkal adnak nyomatékot a követeléseknek.</p>



Nem sokkal egy óra előtt kezdett megtelni a Kossuth tér; a közszolgálati szakszervezetek demonstrációjára folyamatosan érkeztek a gyülekezési helyszínekről az emberek. A résztvevők a kormány közszférát érintő, tervezett megszorító intézkedései ellen tiltakoztak. A rendezvény hivatalos kezdése előtt nem sokkal teljesen megtelt a Parlament előtti parkoló területe, illetve kezdett megtelni a két oldalán lévő füves terület, valamint az úttest is. A résztvevők több ezren voltak.

A legtöbb demonstráló a szakszervezetek zászlajával érkezett, de néhány nemzeti színű lobogó is látható a tömegben. A fegyveres, rendvédelmi dolgozók egyenruhájukban érkeztek a helyszínre, a tűzoltók némelyike például sisakját is viseli, míg a Honvéd Szakszervezet tüntetői terepmintás dzsekiben voltak. A többi szakszervezet is egységes színekben képviseltette magát.

A transzparensek közül sok település neveket tartalmaz. A rendezvényen megjelent több, a Kossuth téri tüntetésekről már ismert személy is, de atrocitás nem történt. A Kossuth téren felolvassák a követeléseiket tartalmazó petíciót, amelyet majd átadnak a miniszterelnök képviselőjének, majd ezután csoportokban négy minisztériumhoz vonulnak, ahol szintén petíciókat adnak majd át. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?