Vége a túszdrámának a hamburgi reptéren

német rendőrség

Véget ért vasárnap délután a szombat este óta tartó túszdráma, melyben egy 35 éves férfi saját kislányát tartotta fogva autójában a hamburgi repülőtéren – jelentette be a rendőrség.

A hatóság tájékoztatása szerint a gyanúsított és a kislány is elhagyta az autót, a férfit őrizetbe vették, nem tanúsított ellenállást. A kislány a rendőrség tájékoztatása szerint sértetlen. Korábban a rendőrség úgy nyilatkozott, hogy a túszejtőnél éles lőfegyver van és robbanószer is lehet nála.

A túszdráma mintegy 18 óra után ért véget. A férfi szombat este hajtott be autóval a repülőtér területére, a repülőgépek közé. A légikikötőben a forgalmat azonnal leállították. A férfi az egyik repülőgép alatt állt meg autójával.

Korábbi jelentések szerint a férfi áttörte autójával az észak-német nagyváros repterének egyik kapuját, majd két lövést is leadott. Ez utóbbit vasárnap a rendőrség nem erősítette meg. A hatóságok tájékoztatása szerint a férfi felesége értesítette a rendőrséget, hogy férje elrabolta a kislányukat.

A hamburgi Németország északi részének legforgalmasabb repülőtere. Vasárnap 286 járat fogadása és indítása szerepelt a menetrenden, melyeken csaknem 35 ezer ember utazott volna. Egyelőre nincs információ arról, hogy a repteret mikor nyitják meg újra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?