Külföld

Vasárnap eldől, marad-e Porosenko vagy Zelenszkij lesz-e az ukrán államfő

Kijev | Vasárnap rendezik meg az ukrán elnökválasztás második fordulóját, amelyben most már végleg eldől, marad-e az ország államfője Petro Porosenko vagy átveszi a helyét Volodimir Zelenszkij, a humorista-színész-producer elnökjelölt.
MTI

2019. április 20. 11:22

- TASR-felvétel

A három héttel korábban megrendezett első fordulót nagy fölénnyel Zelenszkij nyerte (30 százalék), Porosenko (kicsit kevesebb mint 16 százalékkal) második lett, így ők jutottak be a második fordulóba. A két forduló között Zelenszkij megőrizte fölényét, a felmérések szerint toronymagasan vezet az államfővel szemben. A Rejting közvélemény-kutató csoport csütörtökön közzétett felmérése alapján a biztos szavazók csaknem 73 százaléka támogatja, míg Porosenkóra csak 27 százalékuk készül szavazni.

Elemzők szerint a választók véleményét aligha befolyásolta a pénteken a kijevi Olimpiai Stadionban megrendezett választási vita, amely nem volt alkalmas érdemi eszmecserére, a két jelölt főként vádakat vagdosott egymás fejéhez. A köztévébe Zelenszkij már nem ment be folytatni a vitát Porosenkóval, oda az államfő egyedül érkezett.

Zelenszkij április 3-án videofelvételen üzente meg Porosenkónak, hogy kész vele kiállni vitára, de feltételeket szabott. Először is azt, hogy a vitát ne a köztévében, hanem a kijevi Olimpiai Stadionban rendezzék meg, minden tévécsatornának joga legyen élőben közvetíteni, és minden újságíró jelen lehessen. Azt is kérte, hogy a jelöltek essenek át alkohol- és drogteszten.

Porosenko előbb elfogadta Zelenszkij feltételeit, majd folyamatosan változtatásokat kezdeményezett. Belement az alkohol- és drogtesztbe, de utána követelni kezdte, hogy Zelenszkij ne csak vér-, hanem hajmintát is adjon. Ezen felül még egy tesztet akart: azt, hogy az amerikai WADA doppingellenes ügynökségnek is adjon vizeletmintát - amit ő meg is tett - ezt viszont Zelenszkij már túlzásnak ítélte és visszautasította.

A vizsgálatokkal párhuzamosan újraindult a lejárató kampány Zelenszkij ellen, amellyel azt próbálták elhitetni a választókkal, hogy a showman elnökjelölt kábítószer-élvező. Több ilyen tartalom terjedt az interneten, röplapokon, de téma volt televíziós választási műsorokban is.

Közben Porosenko felvetette, hogy tartsanak többfordulós jelölti vitát, egyet a stadionban, egyet pedig a köztévében. Ezt Zelenszkij kategorikusan elutasította. Erre Porosenko azzal vádolta meg, hogy fél vele kiállni vitára, és "virtuális elnökjelöltnek" titulálta, aki csak videókat töltöget fel a Facebookra, de rendre kampánystábjának tagjai nyilatkoznak helyette a sajtónak.

Emlékezetes pillanata volt a kampánynak, amikor az 1+1 tévécsatorna műsorában Zelenszkij - akit telefonon kapcsoltak - parázs vita után rácsapta a kagylót a stúdióban álló Porosenkóra azzal, hogy majd pénteken a stadionban vitáznak, előbb nem. Porosenko így a múlt szombaton még hiába várta Zelenszkijt az Olimpiai Stadionnál, kihívója nem ment el, és tévéstúdióban sem volt hajlandó vele vitázni.

Ami Zelenszkij programját illeti, a showman többször leszögezte, hogy Ukrajna euroatlanti integrációja mellett van, de úgy véli, hogy majd ha eljön az ideje, népszavazást kell tartani Ukrajna NATO-csatlakozásáról, amelyet személy szerint támogat. Kész a párbeszédre Oroszországgal a Donyec-medencei konfliktus lezárásáról, de Ukrajna nemzetközi partnereivel együtt és a kelet-ukrajnai szakadárok bevonása nélkül, továbbá területet, szuverenitást nem hajlandó feladni.

Porosenko szerint viszont Zelenszkij felkészületlen az államfői posztra, alkalmatlan az ezzel járó főparancsnoki tisztségre. Hozzá nem értő, gyenge elnök lesz, aki nem lesz képes szembeszállni az Ukrajnát fenyegető orosz agresszióval. Zelenszkij elnöksége Porosenko szerint azzal a veszéllyel fenyeget, hogy visszatérnek és revánsot vesznek a 2014-es Majdan-tüntetések nyomán leváltott, Oroszországba menekülő Viktor Janukovics volt államfő emberei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

A magyarok többsége krónikus beteg

A Woodstock 50 dosszié

A Dunába ugrott és eltűnt egy férfi Pozsonyban

VIDEÓ: Így sírta el magát Theresa May, miközben bejelentette lemondását

Lesik a vízállást a kiskertek tulajdonosai

Zeman László halálára

Legfrissebb galériák
Olvasta már?