Róma/Bagdad/Brighton/Dubaj. A brit Kenneth Bigleyről, valamint a két olasz női túszról kedvezőek voltak a legutóbbi hírek, annak ellenére, hogy korábban már többször is bejelentették kivégzésüket.
II.
Van rá remény, hogy még élnek
II. Abdalláh jordán király tegnapi lapnyilatkozatában kijelentette: a rendelkezésére álló információk szerint életben van az Irakban túszul ejtett két olasz segélymunkásnő. „Mindent megteszünk a két nőért, amit csak lehet” – tette hozzá az olaszországi látogatásra készülő uralkodó, hangsúlyozva: „imádkozom azért, hogy kedden jó hírek érkezzenek a túszok sorsáról”. A brit Kenneth Bigleyvel kapcsolatos legutóbbi hírt vasárnap este közölték, újabb tegnap lapzártáig nem érkezett. Az elrabolt férfi testvére állította azt, hogy Bigley még életben van. Nem sokkal korábban a londoni székhelyű Iszlám Megfigyelő Központ igazgatója közölte Dubajban a nagy világhírügynökségekkel, hogy információk szerint él a brit túsz. Jasszer asz-Szerri elmondta, közvetítők révén csoportja felhívást intézett Bigley elrablóihoz és azt a választ kapta, hogy a férfi még életben van. Egy, a brit hatóságok által hiteltelennek tartott iszlámista internetes honlap szombaton azt állította, hogy a kilenc nappal korábban a két, azóta lefejezett amerikaival együtt elrabolt brit férfit szintén kivégezték.
Az amerikai hadsereg tegnap hajnalban bombatámadást hajtott végre az iraki főváros síita szegénynegyede, Szadrváros ellen. Kórházi források és szemtanúk szerint öten meghaltak, 46-an pedig megsérültek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.