Valóban Szaddám beszélt a tévében?

Bagdad/Washington.

Papírból, pontosabban két jegyzetömböt lapozgatva olvasta fel beszédét a szemüveges, barettsapkás férfi. Nem biztos, hogy az iraki elnök volt az. Reuters-felvételBagdad/Washington. Sem a szlovákiai szakértőknek, sem az Egyesült Államoknak nincs egyértelmű következtetése arra nézve, hogy valódi vagy hamisított-e az az ellenállást hirdető tévébeszéd, amelyet (a látszat szerint legalábbis) Szaddám Huszein elnök mondott az iraki tévében a hazája ellen indított katonai támadás kezdete után. „Nincs biztos következtetésünk, hogy ki mondta ezt a beszédet, és arról sincs, hogy mikor készült a felvétel” – mondta újságíróknak egy magas rangú amerikai tisztségviselő Washingtonban. A névtelenül nyilatkozó tisztségviselő nem kívánta megerősíteni azokat a korábbi jelentéseket, amelyek szerint Szaddám Huszein személye külön célpontja volt az Irakra mért nyitó csapásoknak.

Ezúttal az emberi arcát mutatta

Gašpar Alica pszichiáter szerint Szaddám egyáltalán nem hasonlított régi önmagára. „Azzal ellentétben, ahogy eddig viselkedett, Szaddám Huszein tegnap egy megrettent és bizonytalan ember benyomását keltette” – nyilatkozta az Új Szónak a szakember. A pszichiáter szerint az iraki elnök talán először érzi úgy, hogy akár veszíthet is. „Ezúttal hiányzott a hangjából és a mimikájából a rá jellemző fanatizmus. Nem volt hihető a máskor oly meggyőző és dogmatikusan hangzó Allah majd segít.” Gašpar Alica szerint lehetséges, Szaddám furcsa televíziós szereplése annak tulajdonítható, hogy először életében nem pózolt, hanem rémülete

és bizonytalansága őszinte volt. „Ezt az emberi arcát eddig nem láthattuk” – mondta lapunknak a pszichiáter. (jéel)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?