Johannesburg. Általános választások voltak tegnap a Dél-afrikai Köztársaságban. A közel 21 millió szavazásra jogosult állampolgár választja meg a nemzetgyűlést, amely ezt követően az államfő személyéről, valamint az ország kilenc tartományi gyűlésének összetételéről szavaz.
Választások Dél-Afrikában
Johannesburg. Általános választások voltak tegnap a Dél-afrikai Köztársaságban. A közel 21 millió szavazásra jogosult állampolgár választja meg a nemzetgyűlést, amely ezt követően az államfő személyéről, valamint az ország kilenc tartományi gyűlésének összetételéről szavaz. Az 1994 óta hatalmon lévő, az országot az apartheid-rendszerből kivezető Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) minden felmérés szerint a harmadik demokratikus választáson is nagyarányú győzelmet arat. Ez biztosítaná a párt történelmi vezetője, a Nobel-békedíjas Nelson Mandela örökébe lépett Thabo Mbeki elnöknek a második ötéves államfői mandátumot is. Az ANC háromnegyedes többségre számít, amely már az alkotmánymódosításra is elegendő a törvényhozásban. Az első eredmények csütörtökre mára várhatók. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.