Valamit tenni kellene a Beneš-dekrétumokkal

Prága |

<p>Újra feléledtek az ezerszer eltemetett Beneš-dekrétumok. Jó lenne ez ügyben végre tenni valamit - mutat rá a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap szerdán annak kapcsán, hogy az Európa Parlament illetékes bizottsága néhány napja napirendre tűzte a témát.</p>

"Magyarország ismét a cseh újságírók látókörébe került. A dolog mégiscsak többet érdemelne néhány buta megjegyzésnél arról, hogy a dekrétumok védelmezőinek és kritikusainak kölcsönösen szükségük van egymásra. Miről van tehát szó?" - teszi fel a kérdést Bohumil Doležal ismert cseh politológus "A példák vonzóak. Még a rosszak is" - című jegyzetében, amelyet a véleményoldalán közöl az újság.

Doležal leszögezi: Szlovákia a cseh példa nyomán fogadott el nyilatkozatot a Beneš-dekrétumok sérthetetlenségéről, amelyek nyilvánvalóan ellentétesek az euroatlanti államok jogrendjével.

"Politikai szempontból ugyanakkor nyilvánvaló, hogy már 1990-ben lehetetlen volt bármiféle módon lényegesen módosítani azt az állapotot, amely érvényesítésük következtében alakult ki: széles körű, tömegeket érintő bűncselekményről van szó, miközben az elkövetéstől már sok év telt el. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lehetne, vagy nem kellene valamit tenni" - írja Doležal.

Úgy véli: arra azonban volt lehetőség, hogy kölcsönös megegyezéssel az elkövetők és a sértettek között mérsékeljék néhány sérelem következményét.

"Ehelyett a cseh politikusoknak, valamint azok újságírói, illetve történészi lobbijainak sikerült elérniük, hogy az egész ügyet befagyasztották és elhalasztották annak reményében, hogy a közös jövő nyomására feledésbe merül. A szlovák politikusok sajnos követték a cseh nyomokat. A példák vonzóak, főleg azok a rosszak" - írja Doležal. Hozzáteszi: míg a német politika ebbe a cseh (és szlovák) hozzáállásba beletörődött, a kisebb érintett országoknak (Magyarország és részben Ausztria) ez problémát okoz. "Őket az ügy közvetlenebbül érinti, mint Németországot" - állítja a politológus.

Szerinte közép-európai problémáról van szó: a nyugati demokráciák Sztálin Oroszországával egyetértésben végül is áldásukat adták a vagyonelkobzással egybekötött lakossági kitelepítésekre. Tudniuk kellett, hogy azok embertelenek lesznek. Oroszország így játszva megszerezte a közép-európai térséget, míg a Nyugat sok évre elveszítette itt bármiféle politikai befolyását.

"A múltban keletkezett konfliktusok ma is veszélyeztetik Közép-Kelet-Európát, és ízletes falattá teszik őt Kelet nagyhatalmi étvágya számára. Ez a helyzet rendkívül veszélyes, bár nem tudom, mit lehet vele még tenni. Valamit azonban mégis tenni kellene" - zárja eszmefuttatását a magyar ügyekben járatos Doležal.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?