Vágyak és félelmek

Az Eurobarometer tulajdonképpen az Európai Unió statisztikai hivatala, amely az élet minden területét célba véve készít közvélemény-kutatásokat. A 2001.

Az Eurobarometer tulajdonképpen az Európai Unió statisztikai hivatala, amely az élet minden területét célba véve készít közvélemény-kutatásokat. A 2001. évi felmérés, mely az ifjúságot vette górcső alá, több mint egy pillanatkép, melyet kiragadtak az összefüggéséből, s hűen ábrázolja az európai fiatalság helyzetét, vágyait, félelmeit és elvárásait. Még élesebb képet kaphatunk, amennyiben az adatokat összehasonlítjuk a négy évvel korábbi, 1997-es felmérés eredményeivel. Néhány területen a különbség egészen elképesztő.

A felmérésben 10 000 tizenöt és huszonnégy év közötti európai fiatal vett részt – országonként hatszáz fő. Kivételt képezett Németország (hatszáz a keleti és hatszáz a nyugati országrészből), Nagy-Britannia (hatszáz angol és kétszáz észak-ír diák) és Luxemburg (lakosságának alacsony száma miatt mindössze kétszáz diák képviselte). Vizsgáljuk meg a legérdekesebb eredményeket. A legelképesztőbb, hogy öt évvel ezelőtt mindössze a megkérdezett fiatalok fele használt rendszeresen információs és kommunikációs technikát (pl. személyi számítógép, mobiltelefon), mára ez az arány már 94%. Az eredményeket országonként is feldolgozták, s ez igen érdekes adatokat hozott a napvilágra. Az európai integráció kezdete óta a britek köztudottan nem túlságosan rajongtak az Európai Unióért, ők mindig is kicsit kilógtak az európai „egységből”, amiben nyilván közrejátszott az is, hogy szigetországról van szó és hogy nyelvük az angol. Erre utal az is, hogy a felmérés szerint a brit fiatalok 55%-a nem beszél semmilyen idegen nyelven. Velük ellentétes pólust képeznek a skandinávok, akik nagyon fejlettek ebben a tekintetben. Bár a legjobb eredménnyel a luxemburgi fiatalok rendelkeznek (csupán 1%-uk nem beszél semmilyen idegen nyelvet), az eredmény Skandináviában mégis egyöntetűbb. A dán fiatalok 96%-a, a finnek 94%-a, míg a svéd fiatalság 97%-a beszél legalább egy idegen nyelven.

Azt, hogy az Európai Unió tíz év múlva már nem fog létezni, csak a megkérdezettek 1 százaléka jelölte meg, mégis itt álljunk meg egy pillanatra. A megkérdezettek közül száz európai fiatal tehát úgy gondolja, hogy ez a már több mint ötven éve tartó integrációs folyamat, ez az álom, melynek már több generáció szentelte életét, mindössze egy agyrém, s tíz év múlva már nyoma sem lesz. Biztosak vagyok benne, hogy ez nem valósul meg, s abban is, hogy sok előnyünk fog még származni az uniós tagságból, annak ellenére, hogy a szakemberek szerint csupán 2030-tól fogjuk kiélvezni a közös Európa összes gyümölcsét.

Az európai fiatalok többsége gyakran jár külföldre, legrosszabbul azonban a görög fiatalok állnak, az utóbbi két évben mindössze 17 százalékuk volt külföldön. Ha összevetjük ezt a számot néhány más országéval (Dánia – 91%, Luxemburg – 97%, Hollandia – 90%), az eredmény tényleg rémisztő. Európában az olasz fiatalok a legoptimistábbak, bár közülük is csak 51 százalék hiszi, hogy az Európai Unió a jobb és szebb jövő eszköze.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?