Vadnyugati lövöldözés

Beszlan/Moszkva/London. Nem tervezték az orosz fegyveres erők a csecsen túszejtők által elfoglalt észak-oszétiai iskola ostromát. Ezt egy vezető orosz biztonsági tisztségviselő állította tegnap. Külföldi szakértők ebben nem voltak olyan biztosak.

Valerij Andrejev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) észak-oszétiai vezetője, a beszlani túszdráma kezelésével megbízott válságtörzs vezetője hangsúlyozta, hogy nem terveztek katonai akciót. „További tárgyalásokat akartunk a túszejtőkkel” – mondta a tábornok. Aláhúzta: az orosz erők azután lendültek akcióba, hogy a fegyveresek tüzet nyitottak a túszokra. Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik tisztségviselője pedig elmondta, hogy a terroristákkal kötött előzetes megállapodás alapján a tárca emberei tegnap az iskolához mentek, hogy elvigyék a halottakat (a korábban lelőtt túszokat) az iskolaépületből. A kiszállítás közben lövöldözés tört ki – fűzte hozzá a tisztségviselő.

A német közszolgálati televízió tudósítója szerint az épületben heverő holttestek átadása közben tört ki lövöldözés. Udo Lielischkies elmondta: a holttestekre a terroristák aknákat erősítettek, s ezek közül néhány felrobbant, amikor a tetemeket kihozták az épületből. E detonációkat hallva számos szülő azt hitte, hogy az orosz erők megindították a rohamot. Ezért kilökdösték, illetve kidobálták gyermekeiket az iskola ablakán, hogy megmentsék őket a várható tűzharc következményeitől. A szaladó gyerekekre azonban tüzet nyitottak a bent lévő terroristák, a lövöldözés közben több gyermek meghalt. A kívül várakozó biztonsági erők ezt már nem nézhették tétlenül, és viszonozták a tüzet. Állítólag ezzel kezdődött a kényszerű erőszakos túszmentés, amelynek eredményeként több mint százan haltak meg.

Antiterrorista szakértők elhamarkodottnak tartják a fegyveres túszmentő akciót. „Vadnyugati lövöldözéssé fajult a dolog, ez nem volt összehangolt katonai művelet” – vélte Wilf Owen brit biztonságpolitikai szakértő. Jerzy Szamjdzinski lengyel védelmi miniszter úgy vélekedett: a művelet elhúzódása annak jele, hogy nem éppen tökéletesen hajtották végre a túszmentő akciót az orosz különleges alakulatok. Gromoslaw Czempinski tábornok, a lengyel Unit Grom elitkommandó alapítója hibának tartja az akciót, ha az tervezett volt. „Mindenkinek számítania kellett arra, hogy ha támadás indul a terroristák ellen, akkor gyerekek is áldozatul esnek. Ha ez az akció tervezett támadás volt, nagyon kedvezőtlen nemzetközi visszhangja lesz a dolognak, márpedig Moszkva számára éppen a csecsen kérdésben különösen fontos a közvélekedés. Az a legnagyobb kérdés, hogy a különleges erők tervezett támadást hajtottak-e végre, vagy az iskolán belüli fejlemények következménye mindaz, ami történt.” Ászáf Hefec, a Jamam izraeli antiterrorista egység alapítójának véleménye: „Amikor gyerekek tömege kerül túszejtők karmai közé, ésszerűtlen kommandóakciót indítani... Lehetséges, hogy az orosz hatóságok kommandósokat küldtek az iskola területére abban az autóban, amelyet hivatalos bejelentés szerint a holttestek kiszállítása végett küldtek oda” – mondta. Tim Ripley brit védelmi és antiterrorista szakértő, a lancasteri egyetem munkatársa szerint „igazán nem lenne nagy meglepetés, ha kiderülne, hogy tervezett rohamot intéztek a túszejtők ellen, hiszen Vlagyimir Putyin orosz elnök kemény legény hírében áll”.

Per Stig Moller dán külügyminiszter: „A terror és a katonai erő alkalmazása folyvást tovább súlyosbítja a helyzetet. Csakis politikai megoldás lehetséges a csecsen válságban, ezt sulykoljuk az oroszokba, valahányszor találkozunk velük.” Joschka Fischer német külügyminiszter is azt emelte ki, hogy csak politikai úton oldható meg a csecsen válság. Szerinte mindkét oldal (az orosz hadsereg is, a csecsenek is) egyaránt súlyosan megsértette, megsérti az emberi jogokat. „Egyfelől harcolni kell a terrorizmus ellen, de másfelől keresni kell a politikai megoldást is.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?