Vádat emeltek Murszi egyiptomi exelnök ellen

Kairó |

<p>Az egyiptomi főügyész vádat emelt Mohamed Murszi ellen, a leváltott államfőt és a Muzulmán Testvériség 14 tagját halálos áldozatokkal járó erőszakra való felbujtással vádolják - hangzott el vasárnap este az állami televízióban. Mint Hisám Barakat főügyész közölte: Murszinak - akit július 3-án mozdított el a hadsereg - legalább hét tüntető haláláért kell felelnie a bíróság előtt.</p>

A tüntetők abban a demonstrációban vesztették életüket, amely 2012 decemberében zajlott le Kairóban, tiltakozásul az elnök által kiadott alkotmányos rendelet ellen.
   

Murszi ellen ezen kívül nyomozás folyik abban az ügyben, amelyben sokadmagával megszökött a börtönből a Hoszni Mubarak megbuktatott államfő elleni felkelés idején, 2011 elején. Azzal gyanúsítják, hogy több más szökevényhez hasonlóan ő is bűnrészes volt börtönőrök meggyilkolásában, valamint hogy a szökést a Muzulmán Testvériség mozgalom tagjai - köztük ő - a Hamász palesztin szervezettel együttműködve hajtották végre. Ebben az ügyben azonban még nem volt vádemelés.
   

Murszit sorozatos tömegtüntetések után a hadsereg fosztotta meg hatalmától idén július 3-án, alig egy évvel azután, hogy hivatalba lépett. A hatóságok azóta kíméletlen hadjáratot folytatnak a Muzulmán Testvériség tagjai ellen. Valamint a biztonsági erők több száz embert megöltek azok közül, akik Murszi leváltása miatt tüntettek. Ezzel szemben a kormány a mozgalom tagjait vádolja számos erőszakcselekmény elkövetésével.  A biztonsági erők tagjai közül is megöltek mintegy százat augusztus 14-e óta, amikor a rendőrség erővel felszámolta a tüntetők táborait Kairóban.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?