Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki megkéselte volt barátnőjét

késelés k

Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki több mint tízszer megszúrta volt barátnőjét 2021 szeptemberében egy VIII. kerületi lakásban.

A vádirat szerint a sértett 2020-ban kezdett járni a férfival, majd 2021 nyarán szakítani akart vele. A férfi ebbe nem nyugodott bele, ezért többször is megakadályozta a nőt abban, hogy elhagyja akkori közös, IX. kerületi lakásukat, bezárta oda és erre az időre elvette tőle a mobiltelefonját.

A nő végül 2021 szeptemberében végleg elköltözött a férfitól egy VIII. kerületi bérelt lakásba. A vádlott még ugyanabban a hónapban megjelent nála, féltékenységében egy kalapáccsal összetörte a nő televízióját és erőszakkal elvette tőle a mobiltelefonját. Jogosulatlanul belépett a telefonba – ismerve a feloldó kódot –, majd a sértettről készült intim felvételt küldött el a nő több munkatársának – ismertette a főügyészség.

Pár nappal később a férfi újra a VIII. kerületi lakáshoz ment és megvárta, amíg a nő hazaérkezik. Amikor a sértett kinyitotta a bejárati ajtót, a vádlott szidalmazni, rángatni kezdte őt, majd a függőfolyosón a földre lökte és a kulcstartóján tartott késével szurkálni kezdte.

A dulakodás zaját és a sértett segélykiáltásait meghallva az egyik szomszéd egy ismerősével kiment a folyosóra, és figyelmeztette a támadót, hogy hívják a rendőröket, de a vádlott folytatta a bántalmazást. A sértettet végül a szomszéd férfi berántotta a saját lakásába. A biztonsági rácson keresztül a férfi még kétszer megszúrta a nőt, majd elmenekült a helyszínről.

A tájékoztatás szerint a rendőrök rövid időn belül, IX. kerületi bérelt lakásánál fogták el a férfit, aki a késével magát is megsebesítette.

A nőt több mint egy tucat szúrt sérülés érte, amelyek közül több életveszélyes volt. A sértett életét az időben érkezett és szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő, 40 éves férfit emberölés bűntett kísérletével, valamint a személyi szabadság megsértésével, rongálással, rablással, az információs rendszer megsértésével és különleges személyes adattal visszaélés vétségével is vádolja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?