Uniós tájékoztatási kampány Magyarországon

Az Európai Unió ĺrország és Lengyelország után Magyarországon is megrendezi interaktív információs kampányát, így kívánja tájékoztatni a tagországok lakosságát a „Bel- és Igazságügyeket” érintő közösen hozott döntésekről és az európai állampolgári jogokról.

Az Európai Unió ĺrország és Lengyelország után Magyarországon is megrendezi interaktív információs kampányát, így kívánja tájékoztatni a tagországok lakosságát a „Bel- és Igazságügyeket” érintő közösen hozott döntésekről és az európai állampolgári jogokról.

A kampány célja a kibővült Európával létrejött új, szabad, igazságos és biztonságos térség bemutatása, valamint az Európai Uniós állampolgárság egyes konkrét aspektusának megismertetése a négyszázötven milliós európai népességgel.

Az országos road show keretében három csapat járja az országot, amelyek 10 napon keresztül összesen 28 magyarországi várost keresnek fel 2004. október 27. és november 7. között. A kampány tíz napján egyidejűleg három városban találkozhatnak a road show-val az érdeklődők. Minden helyszínen egy három főből álló csapat koordinálja a programot.

A szervezők mintegy 20 000 fő részvételére számítanak az országos programsorozaton, továbbá arra, hogy a rendezvény híre sokakhoz eljut. Az Unió célja a béke, az uniós értékek, és az Uniót alkotó népek jólétének elősegítése.

Az uniós állampolgárok jogai

Az európai állampolgárság mindenekelőtt az Európai Unió térségén belüli szabad mozgás jogát jelenti. Ezen kívül olyan alapvető jogokkal is jár, mint az emberi méltósághoz való jog, a törvény előtti egyenlőség, a férfiak és nők közötti egyenlőség, a szabad véleménynyilvánításhoz és tájékozódáshoz való jog, valamint az oktatáshoz és a szociális biztonsághoz való jog. Az uniós polgárság jogai kiegészítik a nemzeti állampolgárságot és kiegészítő jogokkal ruházza fel az arra jogosultat: az uniós polgárok jogosultak a tagállamok területén szabadon mozogni és tartózkodni, választójoggal rendelkeznek és választhatók a lakóhelyük szerinti tagállam európai parlamenti és helyhatósági választásain, jogosultak bármely tagállam diplomáciai vagy konzuli hatóságainak védelmét igénybe venni egy harmadik ország területén, jogosultak petíciót benyújtani az Európai Parlamenthez, az európai ombudsmanhoz fordulni, valamint arra, hogy az Unió bármely intézményéhez vagy tanácsadó szervéhez anyanyelvükön forduljanak, és ugyanazon a nyelven választ kapjanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?