Ukrán védelmi tanács: „különösen eredményes” volt az utóbbi napokban az ellentámadás

ukrán válság k

Az ukrán ellentámadás „különösen eredményes” volt az utóbbi napokban – jelentette ki kedden Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára.

Hangsúlyozta, hogy az ukrán csapatok teljesítik kitűzött feladataikat.

„Az aktív harctevékenység ezen fázisában az ukrán védelmi erők teljesítik legfőbb feladatukat a lehető legtöbb veszteséget okozva az orosz hadseregnek élőerőkben, felszerelésben, üzemanyagraktárakban, katonai járművekben, parancsnoki állásokban, tüzérségben és légvédelmi erőkben” – írta a Twitteren Danyilov.

Valerij Serseny, a délkeleti országrészben szolgálatot teljesítő ukrán erők szóvivője szerint az ukrán erők mintegy két kilométert nyomultak előre a déli Berdjanszk irányába.

Hanna Maljar védelmi miniszterhelyettes még hétfőn közölte, hogy az ukrán erőknek sikerült egy heti harcok árán visszafoglalniuk 37,4 négyzetkilométer területet Bahmut határában.

Andrij Kovaljov, az ukrán vezérkar szóvivője pedig elmondta, hogy az ukrán hadsereg továbbra is nyomás alatt tartja az orosz csapatokat Bahmuttól északra és délre és heves harcok árán „részleges sikereket” is elértek. Hozzátette, hogy erőiknek sikerült visszatartani az orosz csapatok támadásait a keleti Avgyijivka, Liman és Marjinka települések irányában.

Oleh Szinjehubov, Harkiv kormányzója szerint egy tüzérségi lövedék becsapódása következtében legalább 31-en megsebesültek, köztük több gyerek Pervomajszkij településen. Mint mondta, nyolc lakóházban keletkeztek károk és több autó is kiégett. A kisváros mintegy 100 kilométerre van a frontvonaltól.

Herszonban a helyi ügyészség szerint két ember vesztette életét orosz tüzérségi támadásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?