Ukrajnát a jelenlegi területeivel venné fel a NATO-ba a korábbi főtitkár

Ukrajna felvételét javasolja jelenlegi területeivel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe Anders Fogh Rasmussen, a NATO egykori főtitkára a brit Guardian lapnak adott interjúban.

„Eljött az idő, hogy megtegyük a következő lépést, és meghívjuk Ukrajnát a NATO-ba” – mondta a 2009 és 2014 között a szervezet élén álló Rasmussen. „Új európai biztonsági architektúrára van szükségünk, amelyben Ukrajna a NATO középpontjában áll”. Hangsúlyozta, hogy a lépés nem jelentené az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus befagyasztását. Moszkvának szerinte „meg kell értenie, hogy Ukrajnát nem lehet eltántorítani a szövetséghez való csatlakozástól".

A részleges csatlakozás és a szövetségi partnerek ezzel járó segítségnyújtási kötelezettsége Rasmussen szerint „elrettentené Oroszországot attól, hogy a NATO-n belül támadja meg az ukrán területeket, és így lehetővé tenné, hogy az ukrán fegyveres erők a frontcsatákra koncentrálhassanak”.

Különböző szakértők és szövetségi politikusok már régóta óva intettek Ukrajna felvételétől a szervezetbe a konfliktus jelenlegi szakaszában, mivel az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkely szerinti kölcsönös segítségnyújtási kötelezettsége a fegyveres konfliktus közvetlen részesévé tenné a katonai szövetséget.

Az 5. cikkely ugyanis kimondja, hogy a szövetségi partnerek kötelezettséget vállalnak arra, hogy segítséget nyújtanak abban az esetben, ha valamelyiküket fegyveres támadás éri. Az ukrán területek részleges csatlakozása esetén ez azt jelentené, hogy minden szövetségesnek katonai erővel kellene az ország segítségére sietni, ha támadás érné Ukrajna jelenlegi területeinek bármely pontját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?