Ukrajna - Templom udvarából lőttek aknagránátot rendőrposztokra

Kijev |

<p>Egy rendőr életét vesztette, két másik súlyosan megsebesült pénteken, amikor szeparatisták egy templom udvarából aknavetővel tüzet nyitottak a belügyi erők útellenőrző pontjaira a kelet-ukrajnai Donyeck megye északi részén Szlovjanszk városánál.</p>

A belügyminisztérium sajtóközleménye szerint az áldozatul esett rendőrök a Kelet-Ukrajnában működő fegyveres szakadár csoportok felszámolására indított terrorellenes műveletben vettek részt. A sebesülteket egy katonai kórházba szállították. A belügyi tárca közleményében "szentségtörésnek" nevezte azt, hogy a szakadárok egy templom területére fegyvereket vittek be. "Az ukrán rendvédelmi hatóságok fenntartják maguknak a jogot, hogy az adott körülmények ellenére megtegyék a szükséges lépéseket az agresszorok megállítása érdekében" - áll a közleményben. 

Szemtanúk szerint Szlovjanszk fölött a szakadárok pénteken eltaláltak egy AN-30-as ukrán repülőgépet. A felderítőgép előbb a város felé zuhant, majd pilótái egy erdő fölé manőverezték, és a fák közé. Az AN-30-as legénységének sorsa egyelőre ismeretlen, de nem kizárt, hogy sikerült katapultálniuk.     

Közben pénteken a helyi média arról számolt be, hogy a szakadárok újabb harckocsit szereztek: ezúttal egy második világháborús ISZ-3-as nehézpáncélost, amely egy betonemelvényen volt kiállítva a nyílt ég alatt a Donyeck megyei Kosztyantinyivka településen. A Joszif Sztálin egykori szovjet diktátorról elnevezett ISZ harckocsikat 1943-1953. között gyártották. A kiállítási tárgyat sikerült a szakadároknak beindítaniuk. A második világháború egyik legerősebb szovjet nehézpáncélosa 122 milliméteres ágyúval van felszerelve, amiből D-30-as taracklövegeket is ki lehet lőni.   

Miközben - a kijevi vezetés állítása szerint - Oroszországból a legmodernebb fegyverekkel látják el a kelet-ukrajnai szeparatista csoportokat, Donyeck megyében nem először tulajdonítanak el szakadárok kiállítási tárgyakat: május 11-én, a Donyeck és Luhanszk megye önállóságáról rendezett törvényellenes népszavazás napján egy csoportjuk betört a Donyec-medence felszabadulásának emlékmúzeumába, ahonnan a kiállított tárgyak közül második világháborús fegyvereket zsákmányoltak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?