Újra gyorsan nő a napi fertőzések száma Csehországban

koronavírus

Csehországban kedden 367 új igazolt koronavírus-fertőzést mutattak ki, ami a járvány kezdete óta a harmadik legmagasabb napi esetszám – közölte a cseh egészségügyi minisztérium szerda reggel honlapján.

Március elseje óta, amikor az első fertőzést kimutatták, már 22 548 ember kapta meg a Covid-19 betegséget Csehországban. Majdnem 17 ezren – a betegek mintegy 75 százaléka – már meggyógyultak. A fertőzés következtében eddig 416-an haltak meg. A betegek jelenlegi száma 5470, kórházi kezelésre 122-en szorulnak, közülük 22-nek az állapotát súlyosnak minősítették az orvosok.

Bár a betegség lefolyása az érintettek többségénél nagyon enyhe, aggodalomra ad okot, hogy a napi esetek száma az utóbbi időben gyorsabban növekszik, mint tavasszal. Az iskolák szeptemberi megnyitásával a higiénikusok a helyzet további romlására számítanak.

Ladislav Dusek, az egészségügyi információk hivatalának igazgatója szerint az országban jelenleg mintegy 110 helyi fertőzésgóc van, ahol fokozott óvintézkedések érvényesek.

Az egészségügyi minisztérium továbbra is azt állítja, hogy országos viszonylatban nincs ok az aggodalomra, mert a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a fertőzés terjedését.

A tárca hétfő este kiadott rendkívüli rendelete szerint szeptembertől kötelező lesz az arcmaszk használata az egészségügyi és a szociális intézményekben, a hivatalokban, a tömegközlekedési eszközökön és a választási helyiségekben.     

Ugyanakkor pozitív Covid-19-teszt esetében a kötelező karantén az eddigi két hétről 10 napra csökken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?